24. fejezet Meglepetés támadás

A kinti napfény ragyogóan sütött be a kis konyhába. Leila az asztalnál ült és éppen reggelizett. Szeme az asztal közepén heverő borítékra siklott.

- Időpocsékolás… - mormogta már századszorra a mai nap folyamán. A borítékban lévő levél, meghívta, pontosabban felszólította, hogy jelenjen meg a Hyuuga birtokon ezen a csodás napon, amikor annyi minden mást is csinálhatott volna. A meghívás oka, pedig nem más volt, mint egy személyes bocsánatkérés az Ötödik jelenlétében.

Leila tudta jól, hogy szó sincs arról, hogy Hyuuga Haru megbánta volna a tettét. Sokkal inkább az Összefogott Klánok Szervezetéről miatt aggódtak a Hyuugák és persze a Hokage is. A szervezet megalakulásának az oka az volt, hogy a klánok békességben élhessenek egymás mellett. Ha két család súlyosan összekapott, akkor a szervezet közbelépett olyan módszerekkel, hogy utána mind a két fél tartózkodott a további vitától. Ezek az esetek rengetek papírmunkát vontak maguk után, és persze az adott falu, vagy faluk vezetőinek bevonását is. Így nem csoda, hogy ritkán érkezett a szervezethez panaszlevél, a klánok sokkal jobban szerették maguk között megoldani vitáikat. Jake valami oknál fogva, mégis búcsúzásképpen a feljelentéssel fenyegetőzött, amikor nem is olyan régen berontott a Hyuuga birtokra. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ez eljutott a Hokage fülébe, aki jelen pillanatban teljesen el volt havazva munkával, és a háta közepére sem kívánta, hogy a szervezet megnehezítse az életét. A legjobb megoldás tehát az volt, ha Haru bocsánatot kér, legalábbis a Hokage erre gondolhatott, mikor pár nappal ezelőtt egy levelet küldött Leilának.

A lány bosszankodva állt fel az asztaltól. Kilépve az ajtón még egyszer megállapította, hogy ezen a napon mennyi minden mást is csinálhatna.

A Hyuuga birtok pont a falu másik végén volt. Leila fél úton találkozott az Ötödikkel, és asszisztensével, Shizunéval.

- Jó reggelt! – hajolt meg köszönés közben. A Hokage csak biccentett, Shizune azonban felé fordult és ő is köszöntötte a lányt.

- Essünk túl rajta – nyújtózkodott egyet az Ötödik. Ahogy közelebb ért, megérezte, hogy a nő ruhájából az előző esti szaké szaga árad. Egy fokkal jobb lett a kedve. „Vicces dolgok várnak a falura egy ilyen vezetővel, annyi szent” – gondolta magában.

- Ha rajtam múlna, itt sem lennénk – mondta ki hangosan, megkockáztatva, hogy ezzel semmi illetlent nem mondd.

- Furcsa ezt pont a sértett fél szájából hallani – válaszolt a Hokage, miközben elindult a birtok felé.

- A sértett fél a bátyám, és nem én. Engem hidegen hagy ez az egész Összefogott Klánok Szervezete dolog – zárkózott fel főhősünk.

- Ezt el is hiszem, olyan régóta élsz úgy, hogy senkinek nem mondhatod el a kilétedet… - folytatta volna, de Shizune közbevágott.

- Asszonyom, nem hiszem, hogy erről az utcán kéne beszélni.

- Persze, persze… De, ha már szóba került, Leila, eltörlöm azt a feltételt, miszerint nem mondhatsz magadról semmit.

- Tessék? – állt meg egyszerre Shizune és Leila is.

- Asszonyom, ehhez nincs joga – kezdett bele, de most a Hokagén volt a sor, hogy közbevágjon.

- A falu vezetője vagyok, bármihez jogom van. A titkolózás pedig nem tesz jót az embernek – furdalt meg az Ötödik, hogy szembenézhessen a másik kettővel. – Ugyanis tönkreteszi az emberi kapcsolatokat, egy ninjának pedig tudnia kell összedolgoznia másokkal.

És ekkor Leila számára világossá volt, hogy miért is mondja ezt a Hokage, bár látszott a nőn, hogy még folytatni kívánja mondandóját, a lány megelőzte.

- A bátyám kérte meg erre? – bár Jake mindig is magányosan utazta a világot, Leilát arra akarta ösztönözni, hogy találjon barátokat.

- Igen – mosolyodott el. – De nem csak az ő kérése miatt döntöttem így. Egy lány, akiről senki semmit nem tud, sok ember kíváncsiságát felkelti. Főleg most, hogy részt vettél a chunin vizsgán. Az emberek beszélnek, pletykálnak. Ha azonban megtudják az igazat, nem gyártanak lázító meséket.

- Ez esetben köszönöm – hajolt meg hálája jeléül Leila. Évek óta nem beszélt magáról, és tudta jól, hogy ez után sem fog, de azért hálás volt, leginkább annak, hogy a Hokage ellen mert mondani a tanácsadóinak.

- Rengeteg munkám van még, szóval menjünk és essünk túl rajta – ismételte meg az Ötödik, majd megfordult és újra a birtok felé vette az irányt.

- Persze, sokkal inkább rengeteg munka vár ránk – motyogta maga elé Shizune, majd miután rájött, hogy esetleg Leila halhatta, gyorsan ő is a Hokage után eredt.

Leila előre nézett a két nőre és újfent megállapította, hogy vicces egy jövő elé néz a falu. Vicces és változásokkal telibe.

*           *          *

Lee és Tenten a Hyuuga birtok előtt állva vártak Nejire, amikor meglátták a Hokagét és Shizunét távozni a birtokról. Illedelmesen köszöntötték és leplezetlen kíváncsisággal figyelték, ahogy elvonulnak.

- Mégis mit keresett itt az Ötödik? – tette fel a kérdést Lee.

Azonban Tentennek nem maradt ideje válaszolni, mert a kapu újra kinyílt és Leila lépett ki rajta.

- És én még azt hittem, hogy időpocsékolás lesz… - terült el egy önelégült mosoly az arcán, amikor visszaidézte, ahogy Hyuuga Haru előtte földig hajolva esdekel a bocsánatáért. Ez a kép az idők végezetéig az emlékeibe égett, ebben biztos volt.

- Mégis mit keresel itt? – lépett elé Tenten. Leila öröme, azonnal elpárolgott. Nem éppen szívlelte a lányt.

- Szabad akarattal rendelkezem, és azt csinálok, amit akarok, egyszer ki kéne próbálnod, hogy milyen, ha nem mások ugráltatnak… - lépett el Tenten mellett.

- Najó, ebből elegem van. Elárulnád, hogy mi a bajod velem? – kapta el Leila kezét.

- Egyszerűen csak nem bírom az olyan embereket, akik semmirekellőek, és hasznavehetetlenek, de erre magadtól is rájöhettél volna, amikor egy tőrt szegeztem a nyakadhoz… - szorult ökölbe főhősünk keze.

- Ebből elég! – lépett a két lány közé Lee. Tenten kezére tette a sajátját, így utalva arra, hogy a lány jobban teszi, ha elengedi Leilát.

- És én még azt hittem, hogy a csapatotokban csak egy gondolkodó személy van – nevetett a lány fel.  Mielőtt erre reagálhattak volna, megfordult és a zsebéből elővette a fülhallgatót.

- Várj! – szólt utána Lee. Leila megfordult és az egyik fülébe belerakta fülhallgatóját, jelezve, hogy a nem nagyon izgatja, amit a fiú mondani fog. Tenten kérdően nézett csapattársára, fogalma sem volt, hogy mit is akarhat. – Küzdj meg velem! – mondta ki végül Lee. Pár másodpercig semmi sem történt, majd Leila hangosan elkezdett kacagni.

- Visszavonom, amit az előbb mondtam. Eddig csak azt gondoltam, hogy fura vagy, de most már látom, hogy totál hülye! – próbálta elfojtani a nevetést.

- Komolyan mondom – lépett Lee közelebb hozzá.

- Akkor elmondok neked valamit. Lehet, hogy te nem úgy látod, de én nem vagyok az a tipikus „eddzem veled” stílusú lány. A lábad még mindig sérült, szóval gondolom, ezért keresel valakit, aki segítene neked. Keress magadnak mást! – fordult meg a lány.

- Nem azt akarom, hogy eddz velem, hanem, hogy küzdj meg! – kötötte az ebet a karóhoz Lee. Tenten közbe akart vágni, de a fiú szigorú tekintetét látva, inkább csöndben maradt.

- Idióta vagy! – indult el a Leila. Bár Lee nagyon halk volt, Leila – annak ellenére, hogy az egyik fülében zene szólt – hallotta, ahogy futva elindul.

„ Ha bizonyítani akar, ahhoz több kell, mintsem, hogy hátba támad” – gondolta magában a lány. Lee sérült lábát és a chunin vizsgán mutatott sebességét figyelembe véve gyors számítás során megállapította, hogy mikor is fog mögé érni. Egy mozdulattal le akarta teríteni. Azonban Lee sokkal gyorsabban gyógyult, mint, amire a lány számított. Ennél fogva hamarabb is ért Leila mögé. Mire főhősünk észlelte hibáját, a fiú ökle már a hasa fele tartott. Csak egy röpke pillanat kellett, hogy elkapja Lee tekintetét. Miközben a fiú a genjutsu hatása alá került, Leila egy nagyot ugrott előre, ezzel helyet csinálva kettőjük között. Lee egy pillanatra elvesztette irányítását a teste felett és elesett a genjutsu hatására.

- Mégis mi folyik itt? – lépett ki az ajtón Neji, és rohant, Tentennel az oldalán rögtön Lee mellé.

Leila fejében kavarogta a gondolatok. Bár kettőjük közül ő maradt állva, mégis ezt csak a Shininek köszönhette. A szemtechnikáját pedig nem szívesen használta, jobb szeretett mindent chakra nélkül megoldani.

„Mégis, hogy ért ide ilyen gyorsan? Ha nem lenne vérörökségem, az az ütés célt ért volna. De lényegtelen, szerencsétlenségére, a szemem remekül alkalmas ilyen helyzetekre… Vagyis ilyen helyzetekre? Hiszen tudtam, hogy mögöttem van… Mégis mit számoltam el annyira, hogy csak a Shinivel tudtam megállítani?” – Leila dühösen nézett maga elé.

- Értem, szóval a küldetésen is ezt csináltad azokkal a ninjákkal… - ült fel Lee. – Ez genjutsu volt? Nem is láttam, hogy kézjeleket formáltál volna – nézett a lányra. Persze, hogy nem láthatta, hiszen elég volt csak a szemébe néznie. Leila szinte forrt a dühtől. Egyáltalán nem szabadott volna a Shinit ezen a fiún használnia. Amilyen gyorsan csak lehetett, szerette volna elhagyni ezt a helyet.  Lee meglátta, hogy a lány távozni akar, így felemelte jobb kezét, amiben tartott valamit. Mikor Leila meglátta, hogy mi is az a valami, a dühe elpárolgott, leginkább a szégyen vette át a helyét. Eddig nem is vette észre, hogy eltűnt, annyira lefoglalták a gondolatai.

„Szóval egyáltalán nem is akart megütni…” – nézett a fülhallgatóra, ami Lee kezében pihent. A fiú felállt és Leilához sétált. Miközben átvette a fülhallgatót, a lány elismerte, persze csak magában, hogy ezt az összecsapást igenis Lee nyerte.

- Egy óra múlva… A gyakorló pályán, és ne késs – mondta ki végül főhősünk, kerülve a szemkontaktust. – És még valami… Nem vállalom a felelősséget, ha meghalsz! – fordult meg és indult haza. Hallotta még a háta mögött, ahogy Lee beleegyezik, és még egy kis részletét annak, hogy Tenten letolja a fiút, illetve Neji próbálja megtudni, mit is értett Leila az alatt, hogy egy óra múlva találkoznak.

Fél órával később Leila már a gyakorlópályán volt, és izgatottan várta, hogy Lee megérkezzen. Kevés ember tudta egy támadás során meglepni a lányt, és még kevesebb akart utána még mindig küzdeni vele. Bár nem ismerte be magának, Leila tudta jól, hogy ebből az összecsapásból ő is tanulni fog. 

23. fejezet Teljes név

- Kérdeztem valamit! – sziszegte ingerülten a lány. Nem szerette a felesleges mellébeszélést.

Kakashi egy darabig némán a lányt méregette. Nem gondolta volna, hogy ilyen hamar rájön, ki is járt a szobájában.

- Nagyon jó megfigyelő képességeid vannak – törte meg végül a csendet. Leila kezdett ideges lenni. Őt csak egy dolog érdekelt, melyre nagyon úgy tűnt, hogy a jounin nem kíván válaszolni. Egy pillanatra lehunyta a szemét és nyugalmat erőltetett magára.

- Tudtommal más házába betörni szabálysértés – nyitotta ki szemei és nézett egyenesen az előtte ülő ninjára.

- Igen az. Ahogy tiltott technikát használni is – célzott Kakashi a könyvön lévő jutsura. Leila várt egy picit még válaszol, mert egy lány közeledett az asztaluk felé. Egy tálcán teát hozott és letette Kakashi elé.

- Egészségére- mosolyodott el, és már el is ment.  

- Ha szabályt sértenék, akkor azt nem a nyitott könyvespolcomon tárolnám – válaszolt végül a lány. Kezdeti nyugalma eltűnt és újra düh vette át a szerepét.  – A könyv régóta a családom tulajdona – fejezte be mondandóját. Lassan felállt az asztaltól.  Kakashi arcán egy pillanatra meglepődés suhant át, de nem mondott semmit.

Leilának éppen elég volt ennyi beszélgetés, hogy tudja a másik ninja miért járt a szobájában. Amikor az előbb megemlítette a család szót, a jounin arcán, ha csak egy icipici ideig is, de érdeklődés látszódott. Olyanfajta érzelem, melyet nem lehet elrejteni, melyet csak azok vesznek észre, akik világ életüket azzal töltötték, hogy megfigyelő képességüket fejlesszék. És Leila ilyen volt.

- Bosszantó, mi? – mosolyodott el a lány és egyenesen Kakashi szemébe nézett. – Egyszer csak megjelenik egy lány, akiről senki nem tud semmit. Az emberek nem ismerik a technikáját és a kora ellenére olyan erős, hogy akár jounin szinten lévő ninjákat is képes lenne legyőzni – beszélt magáról. – Sehol semmilyen feljegyzés róla. Mondok önnek valamit. Néha jobb nem tudni dolgokat – a hangja ellentmondás nem tűrő volt. Megfordult és éppen indult volna a kijárat felé, mikor Kakashi is felállt.

- Van, aki előtt semmi nem maradhat rejtve, Uhil Leila – suttogta olyan halkan, hogy a lány is éppen csak hallotta. A kezeit zsebre vágta és kisétált az épületből, otthagyva, amit rendelt. Leila nem ment utána. Ahhoz túlságosan is meglepődött a teljes neve hallatán. Nagyon régen mondta ki bárki is. A kezeit ökölbe szorította és a fogait kezdte el csikorgatni.

- Hogy valakinek semmi sem szent … - szűrte a szavakat. Nagyon jól tudta, hogy Kakashi honnan jutott ehhez az információhoz. Csak egy helyen szerepel róla információ. A Hokage papírjai között. És ezekhez a dokumentumokhoz nem nyúlhatott bárki hozzá. Csak engedéllyel lehetett bennük kutakodni. És Hatake Kakashinak biztos nem volt rá engedélye.

Még mindig ökölbe szorított kézzel indult ki a teázóból hazafelé.

*           *           *

- Ez jól esett! –nyújtózott egyet Lee. Konoha egyik vendéglátójából léptek ki, melybe azért tértek be, hogy megünnepelhessék a küldetés sikerét. – És most, irány edzeni – tüzelt fel a szeme.

- Állj már le! – bokszolt Tenten a fiú vállába. Lee a lány kezére nézett. A kötések még mindig rajta voltak.

- Erősebbé kell válnom, hogy később megvédhesselek – sütötte le a szemét. Majd hirtelen kinyitotta és az ég felé mutatott. – Szóval irány edzeni, míg ki nem fáradunk!

- Mindannyunknak a legjobb lenne, ha most lepihennénk – szólalt meg Neji először, mióta kiléptek a vendéglátóból. Tenten egy halkat sóhajtott, mert tudta jól, hogy Lee engedni fog társának.

- De – kezdett volna bele a fiú, azonban Tenten a szavába vágott.

- Nincs de! Ugye Neji? – várt támogatást a csapat harmadik tagjától, aki azonban már nem a civakodókat nézte. A figyelmét az utca vége kötötte le. Tenten és Lee követték tekintetét és még éppen látták, ahogy Leila befordul a sarkon. Egy ideig még nézték a helyet, ahol a lány eltűnt.

- Azt gondolja magáról, hogy ő a legerősebb– forgatta a szemeit Tenten.  Igazából csak próbálta a fiúk figyelmét visszavonni magára.

- Tenten – sóhajtott egyet Lee. – Megkérhetlek, hogy ne cukkold többet? – a lány szeme elkerekedett.

- Te véded? – háborodott fel. – Mégis… - de Lee közbe vágott.

- Nem, én téged védelek. Hidd el, az a lány veszélyes. És fáj beismerni, de erős! Sok ninjával megküzdöttem már, de soha nem éreztem azt a vérszomjat, mint, amit a küldetésen tőle. Ha akart volna, már rég megölt volna téged…

- Azt se feledd el, hogy ő mentett meg – nézett Neji Tentenre. – Ha azt akarta volna, hogy halj meg, otthagyott volna.

A lány csípőre tette a kezeit.

- Csak azért mentett meg, hogy ezzel is fitogtassa az erejét. Nem pedig kedvességből. Nem hiszem, hogy ismeri azt a szót.

Csönd telepedett közéjük.

Neji tudta, hogy ez a kijelentés nem igaz. A többiek nem láthatták azt, amikor Leila a bátyját kérte, hogy engedje el Hyuuga Harut. Nem láthatták a lány lágy arcát, a kedves hangját, ahogy a testvéréhez beszélt. Lehet, hogy a külvilág számára mást mutat, de belül neki is vannak érzései.

És ezt Neji tudta jól. Egyre nagyobb vágyat érzett, hogy kiderítse mégis ki ez a lány.

22. fejezet A küldetés vége

Eizan és a hirtelen összeválogatott csapata megkezdték a terv első szakaszának végrehajtását. Tenten, Lee és Akihiko a kapunál lévő őrökre támadtak egyszerre. A két ninja hiába volt chunnin szinten, hármójuk ellen nem tudtak győzni. Eizan közben a házban lévő ninjákról gondoskodott. Miután végeztek nem telt bele sok időbe és újabb ellenség jelent meg mind a kapunál, mind a házak körül. Nejinek és Leilának igaza lett. A betolakodók egy védelmi vonalat állítottak fel önmagukból, aminek a lényege az volt, hogy, ha csak egyikőjüket is megtámadják, a többiek rögtön tudjanak róla.

Gai csapata a fák rejtekében figyelte, amíg a többiek harcolnak.

- Ránk vár a nehezebb feladat. A falu belsejében erősebb ninják lesznek. Készen álltok? – nézett a sensei végig a csapatán.

- Születésemtől fogva – morgott magában Leila. Mindig is utálta ezt a kérdést. A többiek nem válaszoltak, csak bólogattak.

A csapat szép lassan elindult a falu felé. Ott hatoltak át a falon, ahonnan látták, hogy ninják mennek Eizan és társai felé. Lopakodva közelítették meg a falu belsejét, ahol egy óriási nagy ház volt. A Faluház. A betolakodók ezt az épületet nevezték ki főhadiszállásnak. Leiláék nem tévedtek, rengetek ninja járt arra, mit sem törődve a kapunál lévő harcokkal. Gai némán felemelte a karjait és jeleket adott, hogy a többiek merre menjenek. Négyen a négy égtáj felé indultak meg.  Szép csendben helyezkedtek el és várták a jelet, a támadásra.

Leila arcán mosoly terült el. A harc számára nem életben maradás volt, mint a legtöbb ember számára. Az emberek álltában azért harcolnak, mert muszáj, és nem azért mert szeretnének. De Leila nem. Számára erősödést, továbbjutást, a ranglétrán való elhelyezkedést, hobbit jelentett. Ha valami, akkor egy jó kis harc mindig boldoggá tudta tenni. Főleg, ha az ellenfele erős volt. És most nála magasabb szinten lévő ninjákkal kellett megküzdenie.

Ahogy ezek a gondolatok végig futottak az agyán, egyre szélesebb mosoly lepte el az arcát. Alig bírt egyhelyben maradni. Mégis türtőztette magát. Addig nem mozdult, míg jelt nem kapott. És pár pillanat múlva ez a jel meg is érkezett. A négy ninja egyszerre indult meg a Faluház felé.

*           *           *

- Ezek aztán nem voltak semmik – sóhajtott Doi, majd nagy puffanással leült a földre. Óvatosan az arcához emelte a kezét. Egy tőr megsértette, de különösebb baja nem volt.

- Ha nem a hátam mögül nézted volna végig, akkor rájöttél volna, hogy ez nem igaz – tette karba a kezét Leila. Rajta semmilyen sérülés nem volt látható. Az előbbi harckedve elmúlt, miután kiderült, hogy túl nagy erőt látott az ellenségében, ami nem is létezett.

- Én nem a hátad mögé akartam menekülni! Egyszerűen csak, amíg üldöztem őket, beléd botlottam, és láttam mennyire szívesen harcolsz velük, így gondoltam átadom azokat, akiket üldöztem – gesztikulált a kezeivel a fiú. Persze mind a ketten tudták, hogy ez nem igaz. Doi fejvesztve menekült a ninják elől egy olyan helyre, ahol eddig mindig biztonságban volt. Leila mögé. Ő általában, Akihikoval együtt, csak nézték, ahogy a lány harcol.

- Oh, hét persze – sóhajtott főhősünk. Most valahogy semmi kedve nem volt Doival veszekedni. Elnézett a többiek felé. Gai és Neji is végzett a harccal. Mindenhol kiütött ninják hevertek. A Sensei éppen egymáshoz kötözte őket, amikor egy éles női sikítás hangzott fel. Mindannyian egy irányba néztek. Gai és Neji, akik rögtön felismerték a hang forrását, egyből futva indultak el arra.

- Te maradj itt! – utasította Leila az éppen felálló Doit, aki erre csak újfent visszahuppant a földre. A lány megindult a többiek után. Gyors volt, de ugyanez el volt mondható Gai csapatáról. Csak akkor sikerült beérnie őket, amikor már látszott, hogy mi történt.

Lee, Akihiko és Eizan sensei egy félkörbe álltak, támadó állásba. Velük szemben néhány ninja. Az egyikőjük kezében Tenten, a nyakához egy tört szorítottak. A lány elég megviseltnek tűnt. A testén több helyen is sérülések voltak. Az érkezők azonnal felfogták a helyzetet, és nem mentek közelebb a ninjákhoz. Egyikőjük sem. Kivéve az utólag érkező Leilát, aki a két fél közötti félúton állt meg.

- Ne merj közelebb jönni, különben.. – krákogta az az ember, aki Tentent szorította. Folytatta is volna, azonban Leila közbe vágott.

- Különben? Különben elvágod a torkát? – kérdezte fagyos hangon. Közben a ninja szemébe nézett, vörösen izzó szemével. A férfi egy pillanatig nem tudott erre mit válaszolni. Nem számított arra, hogy valaki ennyire nemtörődömön venné egy társa halálát. Gai majdnem közbeszólt, de ekkor Eizan sensei elé tette a kezét, jelezve, hogy ezt hagyja Leilára.

- I..igen! – jelentette végül ki a férfi. A lány erre csak sóhajtott.

- Akit egy ilyen gyenge ember elkap, az nem nevezheti magát ninjának – fordult meg, ezzel a hátát mutatva az ellenségnek. – Viszont azok sem méltóak erre a névre, akik nem tudják kiszabadítani az illetőt – húzódott mosolyra a szája. – És ne feledd, én ninja vagyok! - mikor a mondat végére ért a férfi felordított és elengedte Tentent. Volt egy pillanat, amíg Leilán kívül senki nem tudta, hogy mi is történt. A lány ezt a pillanatot használta ki. Egy tizedmásodperc alatt Tenten mellett termett és felkapta a lányt, majd letette immár arra az oldalra, ahol a társai voltak.

- Mégis mi történt? – kérdezte Lee tágra nyílt szemekkel. Nem ő volt az egyetlen, aki nem értette. Az ellenséges ninják köreiben is zűrzavar támadt.

- Genjutsu. Leila fő.. – kezdett bele Akihiko, aki Lee mellett állt, de csapattársa újfent közbe vágott.

- Úgy hiszem, inkább azokkal törődjetek! – mutatott a szemben lévő ninjákra, akik a kezdeti sokkból felállva, támadó állást vettek fel. Akihiko persze rögtön vette a lapot: Leila nem szeretné, ha elmondaná, hogy az előbb mi is történt. Pedig annyira nem volt bonyolult. A lány remekül alkalmazta a genjutsukat. Elég volt csak a szemébe nézni és az illető rögtön elvesztette a csatát. Azt azonban még a csapattársai sem tudták, hogy honnan van Leilának ilyen ereje. Azt, hogy ez egy vérörökség már régen kizárták. Mivel nem találkoztak még egy olyan szemű emberrel, mint, amilyen a lánynak van. És nem is találtak semmilyen feljegyzést olyan vérörökségre, ami stimmelt volna Leiláéval.

Egyszer megkérdezték a lánytól, aki erre csak annyit válaszolt, hogy törődjenek a saját dolgaikkal.

Pedig igazuk volt az első felvetés kapcsán. Leilának ez a véröröksége volt. De persze ezt senkinek sem volt hajlandó elmondani.

- Most megmutathatod, hogy milyen, amikor nem tudsz a hátam mögé bújni – tette főhősünk az éppen megérkező Doi vállára a kezét.

- Ezt mégis hogy érted? – képedt el a fiú.

- Így – támaszkodott az egyik ház falának Leila. A kezeit karba tette, ezzel képletesen mutatva, hogy innentől nem szándékozik részt venni a csatában. Persze ez csak a bosszúja volt. Meg akarta mutatni Doi-nak, hogy nem jár jól a fiú, ha próbálja játszani a nagymenőt.

Pár perccel később az össze behatoló kiütve és megkötözve hevert a földön. Tenten sérülésit ellátták és megindultak visszafelé.

- Mi lesz azokkal a ninjákkal? Mármint nem baj, hogy csak úgy otthagytuk őket? – kérdezte Lee.

- Néhány ANBU tag eljön értük és elviszik őket – felelte Gai.

Az egyik faágon Tenten megállt. A többiek is így tettek. Kérdően a lányra néztek.

- Az előbb… Mégis mit csináltál? – szegezte a lány a kérdését Leilának.

- Megmentettelek. És, ha még tovább kérdezősködsz, akkor ígérem, többet nem teszem! – felelte még mindig fagyos hangon.

- Viszont ez a kérdés engem is érdekel – állt Tenten mellé Gai.

- Attól még, hogy egy jounin szinten lévő ninja kérdezi, nem fogok válaszolni – fordult meg a lány, és mit sem törődve a többiekkel elindult. A zsebéből elővette a fülhallgatóját és betette a fülébe.

- Eizan? – nézett kérdően Gai a másik senseire.

- Mint mondtam én sem tudok többet. Csak annyit, hogy félelmetes genjutsukra képes. Gondolom az előbb is ezt alkalmazta – indult meg Eizan is a geninje után.

*          *          *

Egy fél nappal később Leila ismét a saját kis házának a küszöbét léphette át. A visszafele út sokkal gyorsabban telt, mint az odafele. Az előszobában levette a cipőjét és egyből bement a szobájába. A táskáját a padlóra dobta ő maga pedig az ágyra huppant le. A kezén lévő kötéseket vizsgálta, amikor valami különösre eszmélt rá. Az ágyával szemben volt az íróasztala, fölötte pedig egy nyitott polc. A polcon végig könyvek voltak. A lány felült az ágyában és egy ideig a polcot nézte. Majd odasétált a könyvekhez. Végighúzta a gerincükön az ujját. Mindegyik katonás sorrendben volt, kivéve az utolsót. Ő csak neki volt döntve a többinek. A lány leemelte a könyvet, és megfogta egy kézben, majd szép lassan elkezdett engedi a szorításán, hogy a könyv ott nyíljon ki, ahol neki tetszik. Középtájon végül szétnyílt. Az egyik lap egy picit meg volt gyűrődve.

- Mintha valaki leejtette, mi? – sóhajtott egyet a lány. Majd összecsukta a könyvet és a borítóját nézte. Egy normális ember számára nem volt a borítón semmi más, csak cirka vonalak. Úgy, ahogy az egész könyvben nem volt semmi más a vonalakon kívül. Csak azok az emberek voltak képesek elolvasni a tartalmát, akik írták, és akik rokonaik voltak nekik.  A könyvet még Leila nagyszülei írták.Tehát csak a Shini szemtechnikával  rendelkező emberek voltak képesek látni a betűket. Az Uhilok azonban úgy gondolták, hogy ez nem elég biztonság, így egy, azóta betiltott technikát alkalmaztak a könyvön. A lényege annyi volt a technikának, hogy csak olyanok nyúlhattak hozzá, akik ereiben az Uhil vér csörgedezik. Mindenki mást, aki a könyvhöz ért a tárgy megégette.

Leila visszatette a helyére a könyvet. Majd kiment a szobájából és az előszobáig meg sem állt. Szép lassan felhúzta a cipőjét és elindult Konoha legkedveltebb teázója felé. Majdnem minden ninja megfordul itt hetente akár többször is. Főleg a jouninok körében volt kedvelt ez a hely. Itt szoktak összeülni és panaszkodni vagy dicsekedni a geninjeikről. Beérve Leila feltűnésmentesen végignézett minden bent lévőn, és mivel nem találta köztük, akit keres, hát leült a leghátsó padok egyikébe. Pár óráig még ott ült, mire meglátta azt az embert, aki érdekelte. Nem az arcára figyelt fel, hanem a kezén lévő friss égésnyomra. Az illető egyedül érkezett és rögtön helyet is foglalt egy boxban. Leila felállt és beült ugyanabba a boxba, majd a karjait összefogva mélyen a ninja szemeibe nézett.

- Megtudhatnám, hogy mégis mit keresett a szobámban? – tette fel a kérdést.

- Hát lebuktam… - sóhajtott Hatake Kakashi a 7. csapat vezetője.  

21. fejezet Taktikai megbeszélés

- Mi a haditerv? – kérdezte Tenten csendes hangon. Az előtte álló falu nem töltötte el túl sok jó érzéssel. A házak egymásra lettek építve, mintha csak a másikat próbálnák elnyomni. Megtetézte a barátságtalanságát a hatalmas fal, ami körbevette.

- Elindulunk és mindenkit, aki szembe jön, leverünk – felelte Leila rideg hangon. Tenten hátrafordult, hogy szembe kerülhessen a másikkal.

- Na ne nevetess! – nézett a szemébe, amikor is megértette, hogy Leila egyáltalán nem viccnek szánta azt, amit mondott. Teljesen komolyan gondolta, és, ha nem csapatküldetés lett volna, már rég az általa kitalált „haditervet” valósítaná meg.

Egy darabig még a két lány farkasszemet nézett egymással. Végül Tenten volt az, aki a farkasszem „párbajt” megtörte és visszafordult a falu felé.

- Gai sensei mit gondol? – szólalt meg Lee.

- Ha chunnin akarsz lenni, akkor nem hagyatkozhatsz mindig a senseiedre – válaszolt Neji, Gai helyett. Tenten a fiúra nézett majd vissza a falura.

- Mi lenne, ha …. – kezdett el halk hangon beszélni, hogy biztosan mindenki rá figyeljen. – A bejáratnál – mutatott a hatalmas falon lévő ajtóra – van két ninja. Gondolom, őrök lehetnek. Ha őket legyőznénk, majd alakváltó jutsuval felvennénk az alakjukat, akkor eljátszhatnánk azt, hogy valamelyikünket elfogták és a falu belsejébe kerülhetünk anélkül, hogy észrevennének – húzta ki magát büszkén mikor a mondandója végére ért.

- És utána? – szólalt meg először a nap folyamán Doi. Minden szem rászegeződött. – Mit csinálnánk?

- Nagyon valószínű, hogy a falu belsejét őrzik a legjobban – mutatott Tenten arra, amerre gondolta, hogy az adott pont van. – Ha az ott lévőket meg tudnánk támadni, akkor talán sikerülhet akkora zűrzavart csinálni, hogy az az előnyünkre vájjon! – Gai elismerően nézett a csapatában lévő egyetlen lányra.

- Ez jó ötlet lenne, csak egyetlen apró dolgot felejtettél ki…- hallgatott el a sensei egy pillanatra. Csak hatásszünetnek szánta, és folytatni akarta a mondandóját, azonban ezt valaki más tette meg.

- Azt, hogy lehetetlen megvalósítani. És teljesen felesleges – nézett Leila a másik lányra. Neki is átfutott az agyán az a gondolat, ami az előbb elhangzott, azonban előbb elvetette, mint kivette volna a fülhallgatót a füléből.

- Én azt mondtam volna, hogy elég nehéz… - próbálta visszavenni a szót Gai, sikertelenül. Tenten újból megfordult és a lányra nézett.

- Elmondanád, hogy mégis miért? – válasz helyett azonban főhősünk csak felemelte a kezét és a falu bejáratára mutatott.

- Ha nem rám figyelnél, hanem arra, ami a feladatod, akkor észrevehetted volna te is… - Tenten megfordult, azonban nem tudta, hogy a másik lány mégis mire gondolt. Alaposan végigmérte a falut. Az kapunál álló két ninját, de semmi buktatót nem látott a tervében.

- Mit kéne látnia? – nézett Lee is a falura.

- Hogy nem csak ketten őrzik a kaput – sóhajtott fel Neji, akinek elege lett, hogy a csapattagjai nem vették észre. Tenten összerezzent. Arra számított, hogy Leila fog válaszolni a kérdésre. A lánynak ugyanis visszaszólt volna valami epéset… De Nejinek nem mert.

- Pontosan! – hallatszott némi mosoly Leila hangjába. Nem számított arra, hogy rajta kívül bárki is észreveszi. Jó érzéssel töltötte el, hogy olyan emberrel került össze egy küldetésben, aki az ő szemében nem „teljesen szerencsétlen”. A lány ránézett csapattársaira, és amikor látta, hogy Akihikonak és Doinak még mindig fogalma sincs, hogy miről beszél egy halk sóhajjal együtt újból a falura mutatott.

- Első ránézésre úgy tűnhet, hogy tényleg csak ketten vannak ott. És itt jön az első, ami egy ninjának gyanús… Túl feltűnően helyezkedik el az a kettő. Az erdő bármelyik szegletéből ki lehet őket szúrni. Ha őrök lennének, akkor viszonylag elrejtőznének. De ők még sem így tettek. És, ha egy kicsit a kaputól beljebb néztek, akkor megértitek, hogy miért is nem. Az első házakig kell csak elnézni – hagyta abba a beszédet, remélve, hogy innentől megértik mit is akar.

- Leila nem mindenki rendelkezik olyan szemekkel, mint te… Személy szerint nekem fogalmam sincs,hogy mit is kéne nézi…- meresztette a szemeit Doi.

- Néhány házban ninják vannak, akik a kaput figyelik meg. Olyan, mint egy dupla csapda. A legtöbb ember csak az elsőt veszi észre, ezáltal könnyen belesétál a másodikba – válaszolt a kérdésre Neji, miután látta, hogy Leila nem fog. A lány elismerően nézett a Hyuuga fiúra. Tudta jól, hogy a Byakugannal simán megfigyelhette a házakat, és onnan megállapítathatta volna, hogy nem teljesen lakatlanok. De a fiú nem használta a vérörökségét. Ahogy Leila sem. Elég, ha az embernek feltűnik egy- egy ellebbent függöny, észreveszi az apró jeleket, és logikusan kirakja a puzzle darabkáit. És Neji pont ezt tette.

- Igen, mind a kettőtöknek igazatok van – lépett a csapat elé Gai. – Pont ezért én az alábbi taktikát javasolnám – újból hatásszünetet tartott, és újfent rosszul tette. Most azonban nem csak egy ember fejezte be a mondandóját, hanem kettő.

- Két csapatra kell válni! – mondta egyszerre Neji és Leila is. A két gyerek egymásra nézett, egyik sem számított arra, hogy ugyanaz a gondolat ütött szöget a fejükben.

- Én megint nem így fejeztem volna be – sóhajtott fel Gai, még nem tette túl magát azon, hogy megint elvették tőle a szót.

- Ha két csapatra válnánk, felhasználhatnánk – Leila itt egy kis szünetet hagyott – Tenten ötletét. – Nem szívesen hívta a másik csapat lány tagjának az ötletet, mert ugyan úgy ő is átgondolta már azt, amit Tenten.

- Ezt csak én nem értem? – Doi hangjában reménykedés csengett, hogy valaki majd az ő oldalára áll. Neji felsóhajtott és átvette a szót Leilától.

- Két csapatra válunk. Az egyik csapat az elterelő, míg a másik a támadó csapat lenne. Az elterelő csapat három tagja megcsinálná Tenten tervét, amíg a negyedik tag a házban lévő személyekről gondoskodna. Azonban számolni kell azzal, hogy a házban lévő ninjákat is figyelik valahonnan. Sőt ebben biztos is vagyok. Így az első csapat magára vonja a figyelmet. Több ninja is fog érkezni, hogy megtámadják őket…- Neji folytatta volna, de Doi közbe vágott.

- Állj! Akkor miért hívjuk őket elterelő csapatnak? Hiszen ők fognak harcolni… - értetlenkedett. Leilát lenyűgözte, hogy Neji is arra a tervre jutott, mint ő, de nem képedt el annyira, hogy egy ilyen nyilvánvaló kérdésre nem tudott volna válaszolni.

- Mert, ahogy Tenten is mondta – nyomta meg jól a lány nevét. – A falu belsejében lehet a legtöbb ninja. És onnan nem is fognak kimozdulni. Viszont abban igazad van, hogy a falu peremén lévő ninják az elterelő csapatra fognak támadni.

- Akkor meg mi értelme van az egész tervnek? Ennyi erővel felhasználhatnánk azt a tervet, hogy „menjünk előre és, aki szembe jön, verjük meg” – utánozta Akihiko Leila hangját, nem is gondolva arra, hogy ezzel a lányt sértegeti.

- Viszont a meglepetés ereje sokat segít. Ők azt fogják gondolni, hogy sikerült átverniük minket, de igazából ez fordítva fog megtörténni – tette fel a pontot az i-re főhősünk.

- Annak ellenére, hogy én nem erre gondoltam, nekem tetszik az ötlet – nézett elismerően először Nejire majd Leilára Gai sensei. – Úgy hiszem akkor már csak két csapatra kell osztanunk magunkat.

- Szerintem ez már megtörtént. Hiszen két különböző csapat vagyunk – felelte durcán Tenten. Még mindig nem tette túl magát azon, hogy nem az ő tervét ismerték el.

Leila egy jó mélyet sóhajtott, ezzel is kimutatva, hogy mennyire elege van a magyarázkodásból.

- Tudod te egyáltalán, hogyan osztják be egy-egy csapatba az akadémián a tanulókat? – kérdezte ridegen. Tenten elmosolyodott. Még szép, hogy tudta.

- Tanulmányi eredmény alapján. A legrosszabb tanulóhoz a legjobbat. És? – vitte fel a hangsúlyt az utolsó szónál.

Leila csak egy másodperc erejéig elmosolyodott.

- Igen, ez az egyik alapja. De a másik az erőviszony. Minden csapatban van általában egy távolsági harcos, és egy közelharcos beállítottságú. Vedd csak példának a saját csapatodat, és meglátod, hogy igazam van. Ez fontos egy-egy terepforma felállításánál. A távolharcos képes védeni hátulról a közelharcost. És még rengetek taktikai oka van, amit most nem fogok felsorolni. A lényeg, hogy a csapatok úgy lettek felállítva, hogy minden feladatot el tudjanak végezni. Legyen szó védelemnyújtásról, támadásról, elterelésről vagy bármi más küldetésről. Azonban most megvan két feladat, amit el kell végezni. Az elterelés és a támadás – Gai sensei végig bólogatott, amíg Leila beszélt, ezzel is lerombolva Tenten megmaradt reményét avval kapcsolatban, hogy a másik lány talán nem is mondd igazat. Azonban Tenten eldöntötte, hogy nem adja meg Leilának azt az örömöt, hogy beismeri igazát. Így Nejihez fordult.

- És mégis, hogy képzeled a csapatok elosztását? – kérdezte reménykedve.

Amíg beszélt Leila pillanatok alatt a lány mellett teremt, olyan közel, hogy a vállaik összeértek. Tenten a hírtelen közelségétől egy kicsit oldalra ugrott.

- Mondjuk, olyanok, akik nem ijednek meg a csapattársuktól, és olyanok, akik nyuszik? – nézett gúnyosan Tenten szemeibe. A lánynak kellett pár pillanat, mire felfogta, hogy Leila mit is akart ezzel mondani. Vissza akart szólni valamit a lánynak, de Gai sensei megelőzte.

- Leila, remekül összehoztátok ezt a tervet, de a csapatmunkán még csiszolnod kell! – Eizan egy pillanatra összerezzent. Ő sosem merte volna ezt megmondani a geninjének. Főhősünknek azonban tetszett, hogy Gai ellent mer mondani neki, így pillanatok alatt hátraugrott oda, ahol pár perce még volt, és hozzá tette:

- Elnézést, úgy értettem, hogy olyanok, akik harcban jártasabbak, és olyanok, akik nem annyira – ez sem volt csapatszellemi megfogalmazás, de Leilától nem is lehetett elvárni olyat.

Akihiko és Doi meglepetten néztek csapattársukra. Soha nem hallottak olyat, hogy a lány valami miatt elnézést kér…

- Arra akarsz kilyukadni, hogy Neji, én és te? – kérdezte Lee főhősünktől.

- Lee, te megsérültél! – hívta fel a figyelmet egy fontos dologra Tenten. Lee makacsul a csapattársára nézett.

- Már jól vagyok!

- Sivatagi Gaarával harcoltál… Örülj annak, hogy élsz, és ne próbáld meg játszani a nagymenőt. Lehet, hogy jól vagy, de még nem épültél fel teljesen! – lépett egyet előre Leila. – Szóval a válaszom: nem. Helyetted Doira gondoltam – az említett srác egy pillanat alatt elsápadt…

- Rám? Mégis miért? Hidd el nem lenne olyan jó, ha én a támadó csapatban lennék! – ellenkezett Doi.

- Ohh dehogyis nem – mosolyodott el Leila. – Idősebb, tapasztaltabb vagy mint Tenten. Ráadásul téged jobban is ismerlek, könnyebben össze tudok veled dolgozni, mint, ahogy Gai sensei is említette a csapatmunka nagyon fontos – mosolyodott el, amikor a végére ért. Igazából ezek az indokok számára semmit sem jelentettek. Egyszerűen csak Tentennek akart keresztbe tenni. Tudta jól, hogy a lány a támadó csapatban akart volna lenni, viszont a tények felállítása után ezt senkinek nem fogja elmondani. És így is lett. Pár perccel később Lee, Tenten, Akihiko és Eizan sensei elindult, hogy az elterelő csapat feladatát végrehajtsák.

Gai sensei maradt a másik csapattal.

Feszült csendben, kifejezéstelen arccal figyelték, hogy az elterelők jelet adjanak nekik. Csak Leila arcán terült el önelégült vigyor. 

20. rész Két sensei beszélgetése

Gai és Eizan egy darabig egymás mellett haladtak, szótlanul. Gai megpróbálta összeszedni a gondolatit, és mikor úgy érezte, hogy ez sikerült, megállt. Eizan, mintha csak egy bábú lenne, aki társától függ, szintén így tett.

- Mit szerettél volna mondani, amit a geninek nem halhattak? – kérdezte fáradtan Eizan. A másik csapavezető egy ideig hallgatott.

- Amikor pár órával előbb az erdőben haladtunk előre… Azt a csapdát én is észrevettem. De csak azután, hogy a te genined előre rohant. Éppen szólni akartam, amikor láttam, hogy a lány megáll. Igazság szerint nem akarok túl nagy feneket keríteni ennek az egésznek, de elárulnád, hogyan lehet az, hogy egy genin ekkor megfigyelési készséggel rendelkezik?

- Ha már egy geninnek jó adottságai vannak, az rossz? Minden generációban van egy „zseninek” titulált személy – kötötte az ebet a karóhoz Eizan. Bár jól tudta, hogy mire akar kilyukadni a másik sensei.

- Igen, vannak zsenik! A csapatomba lévő Neji Hyuuga is az. De ez a lány… A hideg futkos végig a hátamon, amikor ránézek – Eizan erre egy mélyet sóhajtott. Ezt a beszélgetést már rengetek emberrel eljátszotta. És mindnek ugyanaz volt a lényege… Leiláról megállapították, hogy veszélyes. Egy darabig a cipője orrát nézte, majd végül megszólalt.

- Figyelj… Nem tudok a lányról semmit. Még én, a tulajdon sensei sem. Igen, én is érzem, hogy nagyon nagy erő lakik benne. És azt a hajlamát is megfigyeltem, hogy ezt az erőt nem feltétlen jóra használja. De ez ellen nem tudok semmit sem tenni.

- Hogy érted, hogy semmit? – vágott a szavába Gai.

- Maradjunk annyiban, hogy én már láttam a lányt harcolni. És eddig soha sem éreztem volna, hogy maximálisát nyújt egy- egy csatában. Ennek ellenére mindig győzött – Eizan egy kicsit abba hagyta a beszédet. Majd egy mélyet sóhajtva felnézett a másik szemébe és folytatta. – Még ellenem is – látva Gai megdöbbenését azonnal hozzátette. – Amikor a genin vizsga volt. Az utolsó feladatuk az lett volna, hogy hárman ellenem harcolnak. Ő egyedül oldotta meg – Eizan abbahagyta és másfele nézett. Neki is volt becsülete, ami aznap egy kicsit bemocskolódott. Nem is csoda… Nem sok jounin mondhatja el magáról, hogy egy genin, sőt akkor még csak akadémiai tanuló, legyőzte.

- Úgy hiszem szólni kéne a Hokagénak erről – törte meg a csendet Gai.

- És? Mit mondanál? Beszéltem a Harmadikkal Leiláról. De, mint kiderült nagyon is tud a lány képességéről. És azt mondta, hogy addig, amíg nem tesz semmi rosszat nincs is értelme arról beszélni, hogy veszélyes. És szerintem az Ötödik sem lesz más véleményen… Viszont jobb lesz, ha visszaindulunk – zárta le a beszélgetést Eizan. Semmi kedve nem volt tovább olyasmiről csevegnie, amit már rég tudott. Leila veszélyes!

Mikor a két sensei visszatért a tisztásra a következő kép tárult eléjük. Leila a földön ülve nézte a csillagokat, Tenten és Lee a lehető legtávolabbról figyelte a lányt és valamiről beszélgetek. Az arcuk közel sem tükrözött nyugodtságot. Gai odalépett hozzájuk.

- Minden rendben? – kérdezte a csapat vezetője. Leila meghallotta a kérdést és egy apró mosolyra húzódott a szája. Már előre látta a szemei előtt, hogy az a kettő, hogyan és miként fogja beárulni. Sőt már a büntetésére is felkészült. Úgy se tudnak semmi olyat kitalálni neki, ami gondot okozott volna. Legalábbis ezt gondolta magában.

- Ami azt illeti… - kezdett bele Lee, de valaki közbe vágott.

- Igen, minden rendben van. Csak az nem, hogy nem tudunk szinte semmit sem a küldetésről – hangzott Neji válasza. Ezzel újfent meglepte főhősünket. Leila igenis számított rá, hogy valaki el fogja mondani az előbb történteket. De mind Lee mind Tenten csöndbe maradtak. Nejinek nem akartak ellent mondani.

Gai egy mélyet sóhajtott, majd leült a földre.

- Úgy egy félnapi járásra van egy kis falu innen. Teljesen önálló és független település. Azonban néhány napja ninják érkeztek a faluba. Ellepték az egészet és a lakókat elüldözték. Az ott élők kérték meg Konohát, hogy szabadítsa fel élőhelyüket. Ennyi – fejezte be a mondandóját.

- És mégis milyen szintű ninjákról van szó? – tette fel egyszerre a kérdést Neji és Leila.

Gai hosszasan a lányra nézett, majd a csapattában lévő fiúhoz fordult és mintha csak hozzábeszélne válaszolt.

- Chunin szinten van a legtöbbjük – a válaszra Tenten reagált legelőször.

- Akkor mégis miért két genin csapatot küldtek ki?

- Mert mind a két csapat jelentkezett a chunin vizsgára. És mind a két csapatban vannak olyan tagok, akik eljutottak a harmadik fordulóig… - válaszolt Leila. Tenten a lányhoz fordult.

- Ennek a válasznak nincs semmi értelme. Mert felhívnám a figyelmedet, hogy egyikőtök sem kapott előléptetést. Még mindig csak geninek vagyunk! Mindannyian – felelte flegmán. Tudta jól, hogy a másik lány nem fog semmi rosszat csinálni a senseiek jelenlétében.

- Éppen ellenkezőleg Tenten. Leilának igaza van. Chuninokkal állítanak szembe minket, hogy tudjuk milyen erősek is. Illetve, hogy megláthassuk, hogy a mi képességünk hol áll. Nem így van Gai-sensei? – ezúttal Neji szállt be a beszélgetésbe.

Az eddig csak figyelő csapatvezető, most elmosolyodott.

- De. Mind neked, mind Leilának igaza van.

- Ez akkor is hülyeség… - felelte dacosan még mindig a lány. – És, ha bárki megsérül? Lee még csak fel sem épült rendesen!

- Ninjának születtél. Ez egyenlő azzal, hogy az életed bármelyik pontjánál rád támadhatnak, sőt megölhetnek. Egy ilyen kis semmit mondó küldetés miatt nem kellene félned – állt fel Leila a földről és porolta le a nadrágját. – Ráadásul pont azért vagyunk ilyen sokan, hogy, ha bármi gond akadna, a többiek segíteni tudjanak.

- Semmit mondó? – ismételte meg Leila szavait Tenten. – Genin létedre elég nagy a szád! És, ha jól látom, te sem vagy legyőzhetetlen – utalt a lány a másikon lévő rengetek kötésre, amiket Leila még Jakenek köszönhetett.

- Tenten! Ebből most legyen elég! – szólalt meg Gai. Leila hátat fordított a társaságnak, majd a válla felett még hátravetette.

- Igen, nem vagyok legyőzhetetlen. De kettőnk között az a különbség, hogy én nem félek a haláltól.

Leila szavai még pár másodpercig Tenten fülében visszhangoztak.

- A haláltól csak olyanok nem félnek, akik tapasztalták már meg az elmúlás iszonyú fájdalmat a saját életükben... – törte meg a csendet Neji.

A lánynak hirtelen eszébe jutottak az álmok, amiktől évek óta nem tud szabadulni.

- A haláltól csak a gyengék félnek! – mondta olyan rideg volt, hogy még ő sem ismerte volna fel tulajdon hangját

Egy darabig nem szólt senki semmit. A feszültség tapintható volt. A csendet végül Gai törte meg.

- Úgy hiszem jobb lenne, ha mindenki pihenne egy kicsit. Majd én őrködöm – vállalt magára a feladatot Gai. Így is lett.

Körülbelül két óra pihenés után azonban újra elindultak a küldetésben megjelölt falu felé. A feszültség most is érezhető volt. Leila a gondolataiba mélyedve ment újfent hátul, miközben a füléből fülhallgatózsinórok lógtak ki. Lee és Tenten a lányról beszéltek, nem éppen szép dolgokat. Eizan és Gai pedig úgy tettek, mintha nem is hallottak volna semmit. Neji azonban egyik pároshoz sem csatlakozott. A két genin mögött ment, szinte Leila mellett.

Ez a térforma volt, míg nem a két sensei meg nem állt. Mögöttük felsorakoztak a többiek, főhősünkkel záródva, aki ekkor vette ki a fülhallgatót a füléből. Az első mondta, amit meghallott, azonnal izgalommal töltötte el.

- Megérkeztünk – mondta Gai csendben. 

19. fejezet A két csapat hölgy tagjai

Az érkező sereg először észre sem vette a másik csapa tagjait. El voltak foglalva magukkal.

- Végre újra mehetek küldetésre! – ujjongott Lee, aki nem rég épült fel a Gaara elleni harcból. Mellette Tenten állt, a csapat egyetlen női tagja.

- Ha így folytatod az ugrálást, akkor lesérülsz, még mielőtt elindulhatunk volna! – ripakodott rá a fiúra.

- Ugyan Tenten! Úgy érzem most senki nem tud megállítani! – ugrándozott még mindig Lee. A csapat harmadik tagja csak egy halk morgást hallatott. Igazság szerint jelen pillanatban nem nagyon érdekelte őt, hogy a csapattársai mit is csinálnak. Csak a kapunak dőlő lányt nézte. Leila. A szeme csukva volt, és a füléből fülhallgató lógott ki. Úgy tűnt, nagyon el van foglalva a gondolataiban. A csapata két másik tagja néhány méterre tőle álltak, de nem nagyon tűnt úgy, mintha érdekelné őket a lány. Neji megerősítette magában, amit már eddig is sejtett. Ez nem egy csapat. Inkább Leila és két másik személy, akik félnek tőle. A lány egy pillanatra felnézett, egyenesen Neji szemébe. Egy röpke fintor jelent meg az arcán, majd újra lehunyta a szemét.

Nejinek eszébe jutott a néhány napja történt eset. Amikor az a férfi berontott a Hyuuga birtokra. A ház feje természetesen semmit nem mondott a fiúnak. Mindenki úgy tett, mintha nem is történt volna semmi.

- Akkor úgy hiszem, a fiatalság erejével indulhatunk is előre! – kiáltotta fel Gai sensei, kizökkentve ezzel Nejit a gondolataiból, és megszakítva Tenten és Lee beszélgetést.

- Sensei! Mégis milyen küldetésre megyünk? – kérdezte Tenten.

- Egy kisebb faluban van néhány rendbontó. Őket tesszük helyre – világosította fel Gai, miközben kicsit több mozdulatot tett, mint, ami egy magyarázást megérdemel.

- És ehhez két csapat kell? – a hang hallatán Akihikoban és Doiban megfagyott a vér. Egy pillanatra úgy érezték, hogy nincs ott, de most, hogy megszólalt a jelenléte is bizonyosságot nyert. Az sem volt túl jó jel, hogy Leila hangja ellenséges volt. Érezni lehetett, hogy nagyon nem akar itt lenni.

A testén lévő kötések most csak még félelmetesebben festették le, mint általában. A füles még mindig a fülében volt, de tudni lehetett, hogy már rég nem hallgat vele zenét, és inkább a környezete beszélgetését figyeli.

- A rendbontók ninják – világosította fel Eizan. Leila megában egy „remek” félét motyogott. Tenten egy lépéssel közelebb lépett Leila felé. Azonban rögtön ebben a pillanatban az útját Akihiko és Doi állták el.

- Ha jól tudom, még nem volt egymáshoz szerencsénk a nevem Akera Doi – villantott egy ezer wattos mosolyt a fiú. – Ez a langaléta mellettem pedig Adachi Akihiko – mutatott a ténylegesen magasabb társára. – Két évvel előttetek végeztünk az akadémián.

Tenten egy pillanatra elmosolyodott.

- Igen, emlékszem rátok a vizsgáról. Az én nevem Tenten, az az energiabomba pedig Rock Lee. Ő pedig itt mellettem Hyuuga Neji. Úgy néz ki, az elkövetkezendőkben együtt fogunk dolgozni. És a társatok ki? – mutatott a szőke hajú lányra. Akihiko és Doi egymásra néztek, majd Leilára.

- Mehetnénk már? – kérdezte a lány, ahelyett, hogy válaszolt volna Tenten kérdésére.

- Héjj kérdeztem valamit! – lépett még egyet előre a másik csapat lány tagja.

- Veszteseknek nem áll szándékomba válaszolni – utalt Leila a Temarival való küzdelmére. Ellökte magát a faltól, majd lassan megfordult, így háttal állt Tentennek. Szép lassan elindult, holott mindenki tudta, hogy fogalma sincs, hova fognak menni.

- Neked meg mi a? – kezdett bele mondandójába Lee, de Eizan sensei elé tette a kezét. Egy fejrázással hozta Lee tudatára, hogy nem érdemes ezzel tovább foglalkozni. – De sensei.. – kezdett bele megint a fiú.

- Elég. Hagyd annyiban – felelte a csapat kapitánya ellentmondás nem tűrő hangon. – Azt hiszem tényleg jobb lesz, ha elindulunk.

Majd Leila után ő is kiment a falu kapuján. Szorosan követte Doi és Akihiko, és csak utánuk a másik csapat.

Ez a térforma azonban hamar megváltozott. Mivel a senseik egyike sem volt hajlandó elmondani, hogy mégis hova mennek, így ők kerültek a csapatok élére. Mögöttük szorosan Akihiko és Doi járt, akik egy centivel sem akartak volna távolabb lenni, a biztonságot adó jouninoktól. Ezután következett Lee, Tenten és Neji. Majd leghátul csöndben a gondolataiba merülve Leila. A zenét már rég visszakapcsolta.

Nem éppen könnyed tempóba mentek, de senki nem szólt emiatt. Akihiko és Doi a futásban, menekülésben voltak a legjobbak, Gai csapatának meg ez meg se kottyant.

Leila meg bemelegítésnek szokott ilyen tempóba futni.

Útközben csak néhány szót váltottak egymással. A madarak csicsergésé lehetett mindenhol hallani. Mér, akinek éppen nem a zene szólt a fülében.

Elhaladtak több kisebb falu mellett is. Amikor a negyediket hagyták el, Leila hírtelen előre sietett. Nem, mert tempót akart váltani, egyszerűen csak a csapat elejére ment, és egy fán megállt, kitartva a bal kezét egyesesen.

Eizan, Akihiko és Doi, akik jól ismerték a lányt, szintén megálltak rögtön. Gai és a csapat csak kicsit később. Szinte a lány mellett. Gai hátranézett a másik jouninra, majd Leilára.

- Mégis mi a baj? – kérdezte higgadt hangon. A lány nem felelt, helyette egy ágat letört a fáról, majd szép komótosan felállt. Az ágat egyenesen hajította el, pont arra, amerre mentek volna. Leilától úgy öt méterre egy halkabb robbanás hallatszott, majd követte még egy, és még egy, egészen addig, míg az előttük álló erdőrész lángokba nem állt.

- Levélbombák… - suttogta maga előtt Lee.

- Nem lett volna egyszerűbb, ha szólsz, és mondjuk nem robbantod fel az erdőt- kérte számon Tenten.

- Hiába szóltam volna, a bénaságoddal tuti belemész egybe. Különben is örülj, hogy megmentettem a hátsódat. Nézhettem is volna, ahogy elégsz… Most így belegondolva, az talán jobb ötlet lett is volna – sóhajtott egyet Leila. Azonban ő sem akarta, hogy az erdő leégjen, így gyorsan pecséteket formált, és egy vízstílusú technikával eloltotta a tüzet. Tekintve, hogy a közelben volt egy kis patak, ez nem okozott nehézséget.

- Remélem most örülsz – állt meg pontosan Tenten mellett a fán. A másik lány ijedtében egyet oldalra ugrott. Végig Leilát nézte, de nem látta volna, hogy megfordul, azt meg pláne nem, hogy mellé ér. A szőke hajú lány nem sokat törődött vele, szép lassan hátrament, ahol eddig is volt.

Ezután az eset után nem történt semmi leírásra való. A csapatok megpróbálták kitalálni, hogy ki tehette oda a csapdát, de érdemileg nem jutottak semmire.

Lassan besötétedett. Közös döntés alapján tábort vertek, egy kisebb tisztáson.

- Eizan! – szólalt meg Gai – Beszélhetnénk? - a másik csak egy fejbólintással válaszolt. Egy másodperccel később már egyikőjük sem volt ott.

Lee az ott maradottaktól körülbelül húsz méterre elkezdett fekvőzni.

- Te jó isten… Ez sosem tudja mikor kell pihenni? – nyögött fel Doi, aki, ha tehette volna, az egész életét pihenéssel tölti.

- Nem. Szerintem Lee a pihenés fogalmával nincs tisztában… - mosolyodott el Tenten. – Olyan maximalista. Úgy hiszem pont, mint a ti csapattársatok is.

Akihiko és Doi erre nem reagáltak semmit. Csak Leilára néztek. A lány szótlanul állt, nekik háttal. A csillagokat nézte, de nagyon is odafigyelt, hogy miről folyik a csevegés.

Annak ellenére, hogy háttal volt, mindenkinek tudta a helyzetét.

„ Tenten Akihiko és Doi között áll, tőlem körülbelül 15 méterre. Lee további 20-ra Észak- Dél irányába. Neji Doiéktól balra, körülbelül 15 méterre „- állapította meg magában Leila.

Meg egy halk sóhajtás következtében odavetette Tentennek:

- Ne próbálj meg úgy tenni, mintha ismernél.

- Semmi rosszat nem mondtam rólad. Szóval nem nagyon értem mi is a bajod. Borzasztóan túl drámázod a dolgokat!- fejezte be a mondandóját, amit rajta kívül mindenki tudott, hogy nem kellett volna.

A másodperc töredék részében iszonyat sok minden történt. Leila megvárta, hogy Tenten végig mondja, majd hirtelen megfordult és egy pillanat alatt a lány mögött termett. A két kezében egy-egy tört tartott. A bal kezében lévőt Tenten torka alá helyezte, míg a jobbat Lee torka alá, aki ugyanakkor érkezett meg Tentenhez. Leila számított rá, hogy a fiú a lány segítségére fog sietni, és arra is, hogy közel egy időben érnek oda. Ezért tette ki mind a két kezét. Akihiko és Doi még mielőtt Leila Tentenhez ért volna, hátra ugrottak. Ismerték a csapattársukat, és tudták, hogy ezt nem fogja szó nélkül hagyni.

Viszont még a legjobbakat is érheti meglepetés. Így főhősünket is. Tudta, hogy Neji a közelben van, de arra nem számított, hogy egy időben ér Tentenhez, mint Lee. Ez a súlyos elszámolás, most a torkának szegezett tőrrel mutatkozott meg.

Az alábbi felállást lehetett tehát látni: Tenten kővé dermedve, és éppen próbálja felfogni, hogy mi is történt. Mögötte Leila egy tőrt tart a nyaka alatt. Leilától jobbra Lee mozdulatlanul, ugyanis a lány a jobb kezében szintén egy vágóeszközt tart Lee torka alatt. Neji pedig Leila mögött a lány torka alá helyezett egy kést. Akihiko és Doi pedig a lehető legtávolabb.

- És most? Mit is szándékozol csinálni? – törte meg a csendet Neji. A lány nem válaszolt. Neji egy halkat sóhajtott. – Ha azokat a tőröket rosszra használod, az, az életbe kerülhet. Szóval szerintem az lenne a legjobb, ha letennéd őket.

- Az életembe? Elfelejtettél egy aprócska dolgot. Az előny nálam van. Ha úgy döntök, hogy mind a két társadat megölöm, mire te felocsúdnál, már halottak lennének. És talán még arra is lenne elég időm, hogy megforduljak, onnantól nyert ügyem lenne – fejezte be Leila, mintha csak csevegne. Olyan könnyeden beszélt a halálról.

- És képes lennél megölni valakit? – próbálkozott Lee. Nem volt túl jó ötlet. Leila a fiú szemébe nézett, majd jelentőség teljesen a tőrre, amit a nyakához szegezett.

- Képes lennél kinézni belőlem, hogy nem merem megtenni? – vágott vissza a lány, azonban Neji válaszolt erre a kérdésre.

- Amilyen könnyedséggel beszélsz a gyilkolásról, vagy egy pszichopata vagy, vagy már öltél embert. De úgy hiszem ez most mellékes. Igen, lehet, hogy megúsznád, de akkor mi lenne? A napjaid meg lennének számolva. Üldöznének – Neji hangja szintén nyugodt volt, pedig pont arról beszélt, hogy a társait, lehet megöli valaki. – És ismétlem, csak lehet. De az is valószínű, hogy itt helyben elvágom a torkodat.  

Leila szája széle egy apróbb mosolyra húzódott.

 – Ezekkel az idiótákkal szemben te gondolkodsz…

- De te ezt már rég tudtad. Anélkül, hogy kimondtam volna. Pont ezért nem akarod megölni őket – Neji és a lány keze egyszerre mozdult meg. Mind a ketten leeresztették a tőröket.

Tenten és Lee is egy métert hátrébb ugrottak. De Leila nem. Ő még mindig szorosan Neji előtt állt.

- De ez igaz rád is. Nem ölnél meg. Különben nem kapnál választ a kérdéseidre – mosolyodott el főhősünk.

- Miért, így kapok?

- Dehogy – kacagott fel a lány, és most volt az a pillanat, amikor ellépett Neji elől. A fiú egy fél fejjel magasabb volt nála. Ez nem is csoda, hiszen két év előnye volt.

Akihiko és Doi megkönnyebbül sóhaját talán a Föld másik részéről is lehetett hallani. 

18.fejezet Rémálmok

Leila a bátyját a konyhában találta meg.

- Talán néha gondolkozhatnál is, még mielőtt cselekszel… - mondta a lány, miközben leült az egyik székre. Jake erre csak felkacagott.

- Ezt csak abban az esetben mondhatnád, ha bántottam volna, de tudtommal nem így volt – borzolta össze a húga haját, mintha az még csak egy kisgyerek volna.

- Én tényleg nem akarlak kioktatni, de mintha kidöntöttél volna egy falat, nem mellesleg megfenyegettél egy Hyuugát… Ohh nem, egyáltalán semmi meggondolatlan dolgot nem tettél, hisz az ember nap, mint nap csinál ilyeneket… - állt Leila cinikusan fel az asztaltól.

Jake gyorsan témát terelt.

- Hogy van az oldalad? – kérdezte barátságosan. A hangjából kihallatszódott, aggódott a húga miatt.

- Jól… Mármint jobban. De, ha nem emlékeztetnél rá, akkor talán el is tudnám felejteni – mosolyodott el a lány. - Viszont van egy ennél sokkal fontosabb megbeszélni valónk! Visszakaptad a nyakláncomat és a fejpántomat?

Jake válaszadás helyett a sarokban lévő táskájához lépett. Gyorsan kivette belőle az említett két tárgyat és a húgának adta.

- És a Hokagénak mit mondtál?

- Csak az igazat- villantotta meg Jake a ragyogóan fehér fogait. – Tud a klánunkról, és arról, hogy a húgom vagy. Az itt maradási feltételeid természetesen még mindig érvényben vannak, de a tanácsadók miatt ne aggódj. Egyenlőre nem tehetnek semmit!

- Ez öröm hallani – mosolyodott el a lány is. – No,de mesélj! Merre voltál azalatt a „pár” nap alatt ?

Jake órákig mesélt. A jelenlegi helyzetről más falvakban, a küldetésiről, az emberekről, akikkel találkozott… Leila figyelmesen hallgatta. Szerette, ha a bátyja mesélt neki.

Közben a Nap is levándorolt az égről, és átadta a helyét a Holdnak.

A két testvér elment a saját- saját szobájába lefeküdni.

*       *       *

Hirtelen mindent tűz vett körbe. A lángok az ég felé nyúltak, úgy téve, mintha meg akarnák kaparintani azt. Sikító emberek futottak mindenfelé. Fiatalok, öregek, nők és férfiak egyaránt. Csak futottak, de, hogy mi elől nem lehetett megállapítani. A káosz közepén egy kislány állt. Egy házat nézett, ami lángokban állt. Csak nézte. Nem tett semmit. Körülötte futkostak a különböző árnyak. Ő akkor sem tett semmit. Egy ember neki ment. Nem foglalkozott vele. A földön ülve nézte tovább a lángokat. Ülve fele akkora volt, mint állva. Az emberek ezután elkerülték. A sikítozás szép lassan abbamaradt. A tűz sem terjedt tovább. Minden elcsöndesedett. De csak azért, hogy egy pillanat múlva fülsüketítő sikoly vágja ketté a csöndet. A kislány azonnal felállt, körbenézett, és a hang irányába kezdett el futni. Ismerte a hangot, nagyon is jól. Futott, ahogy a lába bírta. Előtte három alak jelent meg. Kettő védekező alakzatot vett fel, a harmadik egy kardot tartott feléjük.

A kislány nem hallott semmit. Csak a kard mozgását figyelte. A kard a levegőbe lendült, és lecsapott, egyenesen az egyik alak gyomrába. Az illető a seb ellenére állva maradt, és egy mozdulattal magamögé taszította a másik, kisebb személyt.  De nem volt mint tenni. A kard újból lecsapott, és ezután a férfi - ,mert férfi volt – nem kelt fel többet. A kisebbik ember, egy nő volt. A kislány felé kezdett el rohanni. A lány ismerte. Valamit mondott a nő, de a kislány nem hallotta. Ekkor két kés szelte át a levegőt. Eltalálták a nőt. Ő letérdelt. A kislányra nézett.

- Fuss – szinte csak suttogott, de a lány jól értette. Ezután a nő szembefordult támadójával, és sikeresen meg is sebesítette. Megsebesítette, hogy a következő pillanatban a támadója a kardjával átszúrhassa a szívét. A kislány felsikított, ahogy meglátta, ahogy az anyja holtan esik össze.

- Leila! Ébredj! – rázta meg a húgát Jake. A lány zihálva ébredt fel. Először azt sem tudta, hol van. Jakere pillantott. – Csak álmodtál – mondta a fiú szomorúan. Nagyon is jól tudta, hogy miről álmodott a húga. Arról az estéről, amikor a szüleik meghaltak. Jake óvatosan átölelte a lányt. Pár percig így maradtak.

- Miért? Miért álmodok olyanról, amit nem láttam? – kérdezte végül Leila, amikor sikerült megnyugodnia. Azon az estén az egész klán elvesztette a látását 24 órára. Leila közel volt, amikor a szülei meghaltak, de nem láthatott semmit. Ennek ellenére az eset után szinte minden nap sikítva ébredt. Idővel ezek a rémálmok egyre kevesebbszer fordultak elő, de soha nem szűntek meg. A lány sokáig magát okolta. Akkor már képzett ninja volt. Meg akarta menteni a szüleit, de nem sikerült. Jake azzal nyugtatta, hogy, ha visszament volna a szüleihez, akkor már ő sem élne.

- Nem tudom húgi, tényleg nem – sóhajtott egyet a fiú. – Szeretnéd, hogy itt maradjak még egy kicsit, vagy megleszel?

- Nem vagyok gyerek – fintorodott el Leila, és egy mosolygás félét erőltetett az arcára.– Megleszek!

Jake végigmérte a húgát, és eldöntötte, hogy nem csak a becsületét akarja megvédeni, és tényleg minden rendben lesz vele.

Reggel hatkor a fiú megint belépett a húga szobájába. Szinte szó szerint kirázta az ágyból, és közölte vele, hogy most edzeni fog menni. Kimentek a közelben lévő erdőbe, és Jake feladatokat osztott a lánynak.

- Bemelegítésnek ötven körfutás a falu körül! Jó most négyszáz fekvőtámasz! Még ötven körfutás! Ne lazsálj! Ez még csak bemelegítés….

Ebéd körül Leila kapott tízperc szusszanásnyi időt, és valami ebédfélét. Majd minden folytatódott elölről.

Mire este hazaértek a lánynak mindene fájt. És pont ez volt amire vágyott! Ő akart lenni a legerősebb ninja a világon, és Jake segítsége ebben előre vitte.

Tíz körül bedőlt az ágyába, csak azért, hogy másnap a bátyja megint elölről kezdhesse a tegnapot. És ez így ment egy hétig. Ezalatt a hét nap alatt, főhősünk csomó sebet szerzett. A teste szinte minden szeglete be volt kötözve…

Leila csapata eddig az ideig nem kapott küldetést, ami furcsa volt, mert szinte minden csapatot állandóan megbízásokra küldtek.

A hetedik nap elteltével a lány kipihenten ébred fel. Az órájára pillantott. Delet mutatott. Leila előre tudta, hogy mi lesz. Így anélkül, hogy felöltözött volna, kiment a konyhába, és a hűtőre nézett. Egy cetlit talált ott. Tudta mi van ráírva, anélkül, hogy elolvasta volna. De azért mégis csak átfutotta a szemével.

Elmentem. Nem akartalak felébreszteni, hamarosan jövök. Vigyáz magadra!

                                                                                          Jake

A papíron Leila bátyjának a szörnyű kézírása volt felfedezhető.

- Jellemző! Még csak elköszönni sem tud… - sóhajtott egy nagyon a lány. Lassan megmosakodott, kicserélte a kötéseket és felöltözött.

Épp a reggelijét fogyasztotta, amikor kopogtak a bejárati ajtón. A lány gyorsan ajtót nyitott. Egy jounin szinten lévő ninja állt a kapufélfánál. A senseie, Eizan.

- A Hokage asszony azt üzeni, hogy küldetésre megyünk egy másik csapattal. Szóval legyél a kapunál egy fél órán belül – adta ki az utasítást, és még mielőtt bármit is reagálhatott volna Leila, Eizan lelépett.

A lány hanyagul becsapta az ajtót, és a szobájába ment. Összecsomagolta a dolgait a válltáskájába, a fülhallgatóját pedig a zsebébe dugta.

Negyedóra múlva a kapunál volt. Utált késni. Hamarosan Doi és Akihiko is megérkeztek. A lány körülbelül fél percet bírta hallgatni a társalgásukat, utána a fülébe tette a fülest, és zenét hallgatott.

Hanyagul az kapunak támaszkodott, és várta, hogy eljöjjön a megbeszélt idő. Közben a szemét lecsukta, és a gondolataiba mélyedt.

Öt perc késéssel meg is érkezett Eizan, de nem egyedül. Négy másik ember jött velük.

„Küldetésre megyünk egy másik csapattal” – idézte fel Leila, Eizan szavait.

„Ohh basszus…. Valaki elmondaná, hogy mégis mi a francért, ezzel a csapattal?” -  gondolta a lány miközben végig nézett Gai sensei csapatán, és a szeme megállt Hyuuga Nejin.