17. fejezet A Hyuuga birtokon...

- Jake! – kiáltott Leila a bátyja után. Persze hiába. A fiú már rég nem tartózkodott a házban. Csak egyfelé mehetett és ez nem más volt, mint a Hyuuga-birtok.

„ Ez így nagyon nem jó… Ha Jake kicsapja a hisztit annak még én iszom meg a levét” – gondolta magába főhősünk, miközben a bátyja után eredt.

Persze a birtok a falu másik végében volt… Leilának esélye sem volt utolérni a fiút. Annak ellenére, hogy a lány nagyon gyors volt. Végig szaladt az utcákon, ugrált a háztetőkön. Néha majdnem elgázolt valakit, de ez nem érdekelte. Körülbelül félperces lemaradása volt, bátyjához képest…

*        *        *

Jake hatásos belépőt választott. Mármint, ha hatásosnak nevezhetjük azt, hogy az egyik falat kidöntötte. A chakrája alapján könnyen megállapította, hogy melyik helyiségben van Haru. Onnantól nem volt mese. Nem vesztegetett időt arra, hogy megkeresse, hol van az ajtó. Nagy porfelhő kísérte, amikor belépett a szobába. Csupán csak egy másodpercet töltött azzal, hogy megnézze, kik vannak még bent. Egy fiatalabb fiú, egy lány, Hyuuga Hiashi és Haru. Hiashi Jake felé lépett, az arcán értetlenség honolt. Először a falban tátongó lyukat nézte, majd a fiút.

Jake persze annyira nem foglalkozott a klán fejével. Egyenesen Haru felé indult.  Még mielőtt bárki is bármit tehetett volna megragadta Haru ruháját a nyakánál fogva. A két fiatalabb gyerek azonnal támadó pozíciót vett fel, de Hiashi leintette őket.

- Mégis mit csinál? – tette fel a kérdést, nyugodt hangon a klán feje. Talán ő őrizte meg egyedül a hidegvérét a szobában.

- Ohh csak megmutatom neki, hogy nem minden Uhil olyan nyugodt természetű, mint a húgom! – köpte a szavakat. Haru szemében ijedség tükröződött.

- Kérem eresszen el! –motyogta.

- Legközelebb előbb gondolkozik, még mielőtt cselekszik! Nézzen a szemembe! – utasította, viszont az nem engedelmeskedett, így Jake megrázta a férfi vállát, amitől az kénytelen kelletlen a szemébe nézett – Ettől a tekintettől fél annyira, nem? – tette fel idegesen és dühösen a kérdést Jake. A szeme vérvörösen izzott.

Haru arcán még nagyobb félelem látszódott, mint eddig. Jake felemelte az egyik kezét és épp behúzni készült a férfinak, amikor a szobát éles hang szelte át.

- Elég! – Leila a falnál állt, ahol Jake rögtönzött ajtót csinált. A hangja éles, és parancsoló volt. Minden tekintet ráfordult, kivéve a bátyjáét. Ennek ellenére a levegőben megállt a keze. – Jake! Ereszd el! – mondta utasítóan a lány, és mikor látta, hogy a fiú nem engedelmeskedik, hozzátette. – Most!

Hosszú másodpercek teltek így el. Leila az „ajtónál” állt, Jake Harut fogta, Hiashi pedig őket nézte. Sokáig senki nem mozdult meg.

Leila lassan végig nézett a szobában. Először a tekintete a fiatalabb lánnyal találkozott. Már látta a chunnin-vizsgán. A selejtezőn esett ki. Hinatának hívták, ha főhősünk jól emlékezett a nevére. Hinata félve nézte az eseményeket. Ami nem is volt csoda. Jake látványa eleve félelmetes volt. Magas, fekete hajú, izmos, széles vállú fiúról volt szó. Ráadásul a rengetek fegyver sem volt barátságos, amiket magán hordott.

Hinata hamar elkapta a tekintetét, és másfele kezdett nézni. Leila is így tett. A következő ember, akit végig mért, Hiashi volt. A klán feje. Általában nyugodt természete volt. Próbálta nem előhozni a viszályokat az Uhilok és a Hyuugák között.

Hiashi most is nyugton nézte, hogy Jake mit reagál a húga parancsára. Persze gondolni lehetett, hogy ha nem éppen barátságos lépést fog tenni a fiú, akkor nem tetszésének hangot is fog adni.

Az utolsó személy, aki Leila számára érdekes volt, Hyuuga Neji személyében nyilvánult meg. A fiú Hiashi mellett állt. Kevésbé volt nyugodt, mint a klán feje, de nem is mondtatni, hogy ideges volt. Ugrásra készen állt, és meredten bámulta Jaket. Leila visszafordította a fejét a bátyjára.

- Jake, kérlek. Nem te laksz itt, hanem én! Nem magad alatt vágod a fát, ha megütöd, hanem alattam! – mondta már kedvesebben, mint az előbb.

Megint hosszú másodpercek teltek el, amikor végre Jake elengedte Harut.

Egy halk sóhajtás hallatszott Leilától. A lány Hiashi felé fordult.

- Elnézést kérek a bátyám modora miatt! – mondta szép csöndesen, de persze a fiú közbe vágott.

- És a nagy frászt kérsz elnézést! Örüljenek, hogy ma kedves kedvembe voltam! – nézett végig a szobában. – Még lesz utóhangja ennek az esetnek! Nem hagyom, hogy megússza ezt a dolgot ez a szemét! – mutatott Harura. Majd szó nélkül kisétált az általa teremtett ajtón.

Létezik egy úgynevezett Összefogott Klánok Szervezete. Szinte az összes klán benne van. A szervezet azért lett létrehozva, hogy a rivalizálódó klánok között megoldják a problémákat. Az ötlet a Hyuugák és Uhilok közti csata után vetődött fel. Ha valamelyik családnak gondja van a másikkal, akkor itt panaszolhatja el, hogy mi és miért. Ugyanígy feljelentést is lehet tenni, amit a szervezet vezetői kivizsgálnak, majd igazságos ítéletet hirdetnek.

Jake a feljelentésre gondolt, amikor kimondta, hogy még lesz folytatása a dolgoknak. Nejin és Hinatán kívül ezt mindenki tudta.

Leila még egyszer végig nézett az „ajtón”.

- A károkat természetesen kifizetem – hajolt meg Hiashi előtt. A férfi azonban nem tudott erre válaszolni, ugyanis Jake mély és utasító hangja szelte át a teret.

- Leila! – a lány tudta jól, hogy az lesz a legjobb, ha elindul a bátyja után. Még egyszer utoljára meghajolt majd kiment szó nélkül. Hiashi sem szólt semmit, egészen addig, amíg el nem tűnt.

- Haru beszélnünk kell most! – mondta parancsolóan. Az említett személy óvatosan elindult, Hiashi követte.

- Mégis mi volt ez? – tette fel a kérdést Neji.

- Az nem tartozik rád! – mondta ellentmondás nem tűrő hangon a klán feje, majd kiment a szobából otthagyva Nejit és Hinatát.

16.fejezet Jake haragja

- Tsunade – fordult Jake a Hokage asszonyhoz. – Ez a lány itt a húgom. És a nyaklánc, amit a kezedben tartasz az övé. Tudom régen azt mondtam, hogy csak egy van a világon és az, az enyém, nos… Bizonyos okok miatt hazudtam ezt. És, ami pedig a fejpántot illeti… Azt jobb lenne inkább nem az utcán megbeszélni. – fejezte be. A hangneméből hamar ki lehetett találni, hogy régóta ismerik egymást, és viszonyuk barátságos.

A nőn látszott, hogy emészti a mondottakat. Végül megszólalt.

- Sosem hallottam volna, hogy van húgod! Még tőled sem.

- Igen erről is majd beszélni szeretnék veled. De ismételten nem az utcán. Jobb lenne, ha ezt a szegény lányt hazaengednénk, mi meg elvonulnánk… - ajánlotta fel Jake.

- Per pillanat kisebb nagyobb gondom is van! Nem könnyű hirtelen Hokagénak lenni! – sóhajtott egyet a nő. - Éppen a papírügyeket intézni indultam, szóval, amíg a hivatalba érek lesz időd elmagyarázni.

- Persze tégy csak úgy mintha nem hallottad volna, hogy nem az utcán akarok erről beszélni! – ennek ellenére Jake elindult a Hokage után. – Na mindegy! Otthon találkozunk húgi! – vetette még oda Leilának.

A lány egyedül maradt az utcán. A nyakláncát, és a fejpántját Tsunade elvitte, de jól tudta, hogy hamarosan újra a táskájában lesz, hála a bátyjának. Lassan összepakolta még, ami a földön volt, és már indult is hazafelé.

Jake volt az egyetlen ember, akit megbecsült, mindig örült, amikor a fiú hazalátogatott, kivéve most. Az oldala még mindig fájt, hála Harunak, és, ha megtudja a bátyja, hogy mi történt abból semmi jó nem fog kisülni. Így egy lehetőség maradt. Nem szólni neki. Ez azonban nem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik. Jake nagyon könnyen kiszúr mindent, és utána már nincs mese, akár erőszakkal is megtudja, hogy mi történt...

Leila hazaérve átbaktatott az előszobán és a konyhán, egyenesen a szobájába. A sarokba leszórta a cuccait, és ledőlt az ágyára. A legegyszerűbb taktikát választja. Azt mondja a bátyjának, hogy kimerült, és nem akar semmit sem csinálni, csak pihenni. És közben reménykedik.

Jake egy félórán belül haza is ért. Egyenesen a húga szobájába ment. Kopogás nélkül felrántotta az ajtót.

- Na tessék. Pár napra hagylak itt, és mire visszatérek magyarázkodnom kell miattad a Hokagénak. Szörnyű vagy! – nevetett fel. Persze nem gondolta komolyan. Az egyetlen dolog, amit az élete árán is megvédett volna, az a húga volt. Mindent megtett volna érte.

- Én nem mondanám, hogy PÁR napra hagytál magamra. Ha egy tini lányt egyedül hagysz, akkor vállald a következményeket!  - mosolygott Leila is. Még mindig az ágyában feküdt, lecsukott szemekkel.

- Úgy beszélsz magadról, mintha egy átlagos tini lennél. Pedig nem vagy az! Épp ezért merészelem azt mondani, hogy pattanj ki az ágyból, és irány edzeni! – lépett közelebb Leilához Jake. Most alaposan végig mérte, hogy mennyit változott a lány azalatt a „pár” nap alatt. Kicsivel magasabb lett, és a haja is megnőtt. Ennyi. Legalábbis kívülről.

- Most érkeztél, és máris úgy teszel, mint egy rabszolgahajcsár… És én vagyok a szörnyű? – próbálkozott a főhősünk.

- Hm.. Régen pedig mindig azt akartad, hogy eddzünk együtt. Csak nem megváltozott a véleményed? Már nem annyira fontos, hogy erős legyél? – csodálkozott Jake. Valami nem stimmel, ezt tudta jól. Még mielőtt Leila válaszolt volna, a fiú megfogta a paplan szélét, és szó szerint kirázta a lányt az ágyból. Hangos puffanással, és káromkodással ért földet.

- Mégis mit művelsz? – ült fel a földön és csak egy apró szemöldökráncigálás jelezte, hogy az oldalába belenyilallt a fájdalom. Tényleg csak egy icipici jel volt, mégis elég, hogy Jake felfigyeljen rá.

- Csak megpróbálom kideríteni, hogy mi történt veled – kerülte meg az ágyat a fiú. – Állj csak fel! – utasította. Leila engedelmeskedett, és szinte tökéletesen egyenesedett fel. A hangsúly azonban a szintén van. Jake egy lépést hátrált.

- Mégis mi történt az oldaladdal? – tette fel a kérdést.

- Tényleg minden serülésemről be kell számolnom? – gúnyolódott a lány.

- Nem csak azokról, amelyekről nem akarod, hogy tudjak!

- Akkor az összesről. Ezt te is nagyon jól tudod! Nem szeretek beszélni a sebeimről! Mert azok a … - a fiú közbe vágott.

- Gyengeség jelei… Tudom…tudom… Ellenben ez – és megint mielőtt Leila reagálhatott volna Jake felhúzta a pólóját. – Ellenben ez, egy olyan sérülés, amin nincs külső nyom. Tudod ki csinál ilyen sebet? Vagy mondjam inkább, hogy kik? Mégis mi történt közted és a Hyuugák között?

- Semmi érdekes – akarta annyiban hagyni a lány. Hirtelen érdekesnek találta a szoba másik felében lévő íróasztalát. Sőt bármi érdekesebb volt, mint a bátyja szeme. Jaket azonban nem lehetett megállítani. Ha valamit meg akart tudni, akkor azt megtudta. A húga álla alá nyúlt és rávette, nézzen a szemébe.

Jake a szemtechnikája segítségével könnyen beletudott látni mások elméjébe. Ez azonban csak bizonyos távolságon belül működött. Leila viszont ezen a távolságon belül volt. Bátyja pár pillanat múlva már tudta, hogy mi történt Haru és húga között az erdőben.

- Az a mocsok szemét – harapta le a mondat végét Jake. Megfordult és elindult kifelé.

- Várj! Mégis hova akarsz menni? – kiáltott utána a lány.

- Szerinted? Meglátogatom azt az állatot – és ez az, amit Leila el akart kerülni. A testvére dühét. Ha most jelenetet rendez a Hyuugák között, annak majd még megisszák a levét.

Főhősünk futva eredt a bátyja után.