24. fejezet Meglepetés támadás

A kinti napfény ragyogóan sütött be a kis konyhába. Leila az asztalnál ült és éppen reggelizett. Szeme az asztal közepén heverő borítékra siklott.

- Időpocsékolás… - mormogta már századszorra a mai nap folyamán. A borítékban lévő levél, meghívta, pontosabban felszólította, hogy jelenjen meg a Hyuuga birtokon ezen a csodás napon, amikor annyi minden mást is csinálhatott volna. A meghívás oka, pedig nem más volt, mint egy személyes bocsánatkérés az Ötödik jelenlétében.

Leila tudta jól, hogy szó sincs arról, hogy Hyuuga Haru megbánta volna a tettét. Sokkal inkább az Összefogott Klánok Szervezetéről miatt aggódtak a Hyuugák és persze a Hokage is. A szervezet megalakulásának az oka az volt, hogy a klánok békességben élhessenek egymás mellett. Ha két család súlyosan összekapott, akkor a szervezet közbelépett olyan módszerekkel, hogy utána mind a két fél tartózkodott a további vitától. Ezek az esetek rengetek papírmunkát vontak maguk után, és persze az adott falu, vagy faluk vezetőinek bevonását is. Így nem csoda, hogy ritkán érkezett a szervezethez panaszlevél, a klánok sokkal jobban szerették maguk között megoldani vitáikat. Jake valami oknál fogva, mégis búcsúzásképpen a feljelentéssel fenyegetőzött, amikor nem is olyan régen berontott a Hyuuga birtokra. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ez eljutott a Hokage fülébe, aki jelen pillanatban teljesen el volt havazva munkával, és a háta közepére sem kívánta, hogy a szervezet megnehezítse az életét. A legjobb megoldás tehát az volt, ha Haru bocsánatot kér, legalábbis a Hokage erre gondolhatott, mikor pár nappal ezelőtt egy levelet küldött Leilának.

A lány bosszankodva állt fel az asztaltól. Kilépve az ajtón még egyszer megállapította, hogy ezen a napon mennyi minden mást is csinálhatna.

A Hyuuga birtok pont a falu másik végén volt. Leila fél úton találkozott az Ötödikkel, és asszisztensével, Shizunéval.

- Jó reggelt! – hajolt meg köszönés közben. A Hokage csak biccentett, Shizune azonban felé fordult és ő is köszöntötte a lányt.

- Essünk túl rajta – nyújtózkodott egyet az Ötödik. Ahogy közelebb ért, megérezte, hogy a nő ruhájából az előző esti szaké szaga árad. Egy fokkal jobb lett a kedve. „Vicces dolgok várnak a falura egy ilyen vezetővel, annyi szent” – gondolta magában.

- Ha rajtam múlna, itt sem lennénk – mondta ki hangosan, megkockáztatva, hogy ezzel semmi illetlent nem mondd.

- Furcsa ezt pont a sértett fél szájából hallani – válaszolt a Hokage, miközben elindult a birtok felé.

- A sértett fél a bátyám, és nem én. Engem hidegen hagy ez az egész Összefogott Klánok Szervezete dolog – zárkózott fel főhősünk.

- Ezt el is hiszem, olyan régóta élsz úgy, hogy senkinek nem mondhatod el a kilétedet… - folytatta volna, de Shizune közbevágott.

- Asszonyom, nem hiszem, hogy erről az utcán kéne beszélni.

- Persze, persze… De, ha már szóba került, Leila, eltörlöm azt a feltételt, miszerint nem mondhatsz magadról semmit.

- Tessék? – állt meg egyszerre Shizune és Leila is.

- Asszonyom, ehhez nincs joga – kezdett bele, de most a Hokagén volt a sor, hogy közbevágjon.

- A falu vezetője vagyok, bármihez jogom van. A titkolózás pedig nem tesz jót az embernek – furdalt meg az Ötödik, hogy szembenézhessen a másik kettővel. – Ugyanis tönkreteszi az emberi kapcsolatokat, egy ninjának pedig tudnia kell összedolgoznia másokkal.

És ekkor Leila számára világossá volt, hogy miért is mondja ezt a Hokage, bár látszott a nőn, hogy még folytatni kívánja mondandóját, a lány megelőzte.

- A bátyám kérte meg erre? – bár Jake mindig is magányosan utazta a világot, Leilát arra akarta ösztönözni, hogy találjon barátokat.

- Igen – mosolyodott el. – De nem csak az ő kérése miatt döntöttem így. Egy lány, akiről senki semmit nem tud, sok ember kíváncsiságát felkelti. Főleg most, hogy részt vettél a chunin vizsgán. Az emberek beszélnek, pletykálnak. Ha azonban megtudják az igazat, nem gyártanak lázító meséket.

- Ez esetben köszönöm – hajolt meg hálája jeléül Leila. Évek óta nem beszélt magáról, és tudta jól, hogy ez után sem fog, de azért hálás volt, leginkább annak, hogy a Hokage ellen mert mondani a tanácsadóinak.

- Rengeteg munkám van még, szóval menjünk és essünk túl rajta – ismételte meg az Ötödik, majd megfordult és újra a birtok felé vette az irányt.

- Persze, sokkal inkább rengeteg munka vár ránk – motyogta maga elé Shizune, majd miután rájött, hogy esetleg Leila halhatta, gyorsan ő is a Hokage után eredt.

Leila előre nézett a két nőre és újfent megállapította, hogy vicces egy jövő elé néz a falu. Vicces és változásokkal telibe.

*           *          *

Lee és Tenten a Hyuuga birtok előtt állva vártak Nejire, amikor meglátták a Hokagét és Shizunét távozni a birtokról. Illedelmesen köszöntötték és leplezetlen kíváncsisággal figyelték, ahogy elvonulnak.

- Mégis mit keresett itt az Ötödik? – tette fel a kérdést Lee.

Azonban Tentennek nem maradt ideje válaszolni, mert a kapu újra kinyílt és Leila lépett ki rajta.

- És én még azt hittem, hogy időpocsékolás lesz… - terült el egy önelégült mosoly az arcán, amikor visszaidézte, ahogy Hyuuga Haru előtte földig hajolva esdekel a bocsánatáért. Ez a kép az idők végezetéig az emlékeibe égett, ebben biztos volt.

- Mégis mit keresel itt? – lépett elé Tenten. Leila öröme, azonnal elpárolgott. Nem éppen szívlelte a lányt.

- Szabad akarattal rendelkezem, és azt csinálok, amit akarok, egyszer ki kéne próbálnod, hogy milyen, ha nem mások ugráltatnak… - lépett el Tenten mellett.

- Najó, ebből elegem van. Elárulnád, hogy mi a bajod velem? – kapta el Leila kezét.

- Egyszerűen csak nem bírom az olyan embereket, akik semmirekellőek, és hasznavehetetlenek, de erre magadtól is rájöhettél volna, amikor egy tőrt szegeztem a nyakadhoz… - szorult ökölbe főhősünk keze.

- Ebből elég! – lépett a két lány közé Lee. Tenten kezére tette a sajátját, így utalva arra, hogy a lány jobban teszi, ha elengedi Leilát.

- És én még azt hittem, hogy a csapatotokban csak egy gondolkodó személy van – nevetett a lány fel.  Mielőtt erre reagálhattak volna, megfordult és a zsebéből elővette a fülhallgatót.

- Várj! – szólt utána Lee. Leila megfordult és az egyik fülébe belerakta fülhallgatóját, jelezve, hogy a nem nagyon izgatja, amit a fiú mondani fog. Tenten kérdően nézett csapattársára, fogalma sem volt, hogy mit is akarhat. – Küzdj meg velem! – mondta ki végül Lee. Pár másodpercig semmi sem történt, majd Leila hangosan elkezdett kacagni.

- Visszavonom, amit az előbb mondtam. Eddig csak azt gondoltam, hogy fura vagy, de most már látom, hogy totál hülye! – próbálta elfojtani a nevetést.

- Komolyan mondom – lépett Lee közelebb hozzá.

- Akkor elmondok neked valamit. Lehet, hogy te nem úgy látod, de én nem vagyok az a tipikus „eddzem veled” stílusú lány. A lábad még mindig sérült, szóval gondolom, ezért keresel valakit, aki segítene neked. Keress magadnak mást! – fordult meg a lány.

- Nem azt akarom, hogy eddz velem, hanem, hogy küzdj meg! – kötötte az ebet a karóhoz Lee. Tenten közbe akart vágni, de a fiú szigorú tekintetét látva, inkább csöndben maradt.

- Idióta vagy! – indult el a Leila. Bár Lee nagyon halk volt, Leila – annak ellenére, hogy az egyik fülében zene szólt – hallotta, ahogy futva elindul.

„ Ha bizonyítani akar, ahhoz több kell, mintsem, hogy hátba támad” – gondolta magában a lány. Lee sérült lábát és a chunin vizsgán mutatott sebességét figyelembe véve gyors számítás során megállapította, hogy mikor is fog mögé érni. Egy mozdulattal le akarta teríteni. Azonban Lee sokkal gyorsabban gyógyult, mint, amire a lány számított. Ennél fogva hamarabb is ért Leila mögé. Mire főhősünk észlelte hibáját, a fiú ökle már a hasa fele tartott. Csak egy röpke pillanat kellett, hogy elkapja Lee tekintetét. Miközben a fiú a genjutsu hatása alá került, Leila egy nagyot ugrott előre, ezzel helyet csinálva kettőjük között. Lee egy pillanatra elvesztette irányítását a teste felett és elesett a genjutsu hatására.

- Mégis mi folyik itt? – lépett ki az ajtón Neji, és rohant, Tentennel az oldalán rögtön Lee mellé.

Leila fejében kavarogta a gondolatok. Bár kettőjük közül ő maradt állva, mégis ezt csak a Shininek köszönhette. A szemtechnikáját pedig nem szívesen használta, jobb szeretett mindent chakra nélkül megoldani.

„Mégis, hogy ért ide ilyen gyorsan? Ha nem lenne vérörökségem, az az ütés célt ért volna. De lényegtelen, szerencsétlenségére, a szemem remekül alkalmas ilyen helyzetekre… Vagyis ilyen helyzetekre? Hiszen tudtam, hogy mögöttem van… Mégis mit számoltam el annyira, hogy csak a Shinivel tudtam megállítani?” – Leila dühösen nézett maga elé.

- Értem, szóval a küldetésen is ezt csináltad azokkal a ninjákkal… - ült fel Lee. – Ez genjutsu volt? Nem is láttam, hogy kézjeleket formáltál volna – nézett a lányra. Persze, hogy nem láthatta, hiszen elég volt csak a szemébe néznie. Leila szinte forrt a dühtől. Egyáltalán nem szabadott volna a Shinit ezen a fiún használnia. Amilyen gyorsan csak lehetett, szerette volna elhagyni ezt a helyet.  Lee meglátta, hogy a lány távozni akar, így felemelte jobb kezét, amiben tartott valamit. Mikor Leila meglátta, hogy mi is az a valami, a dühe elpárolgott, leginkább a szégyen vette át a helyét. Eddig nem is vette észre, hogy eltűnt, annyira lefoglalták a gondolatai.

„Szóval egyáltalán nem is akart megütni…” – nézett a fülhallgatóra, ami Lee kezében pihent. A fiú felállt és Leilához sétált. Miközben átvette a fülhallgatót, a lány elismerte, persze csak magában, hogy ezt az összecsapást igenis Lee nyerte.

- Egy óra múlva… A gyakorló pályán, és ne késs – mondta ki végül főhősünk, kerülve a szemkontaktust. – És még valami… Nem vállalom a felelősséget, ha meghalsz! – fordult meg és indult haza. Hallotta még a háta mögött, ahogy Lee beleegyezik, és még egy kis részletét annak, hogy Tenten letolja a fiút, illetve Neji próbálja megtudni, mit is értett Leila az alatt, hogy egy óra múlva találkoznak.

Fél órával később Leila már a gyakorlópályán volt, és izgatottan várta, hogy Lee megérkezzen. Kevés ember tudta egy támadás során meglepni a lányt, és még kevesebb akart utána még mindig küzdeni vele. Bár nem ismerte be magának, Leila tudta jól, hogy ebből az összecsapásból ő is tanulni fog.