23. fejezet Teljes név

- Kérdeztem valamit! – sziszegte ingerülten a lány. Nem szerette a felesleges mellébeszélést.

Kakashi egy darabig némán a lányt méregette. Nem gondolta volna, hogy ilyen hamar rájön, ki is járt a szobájában.

- Nagyon jó megfigyelő képességeid vannak – törte meg végül a csendet. Leila kezdett ideges lenni. Őt csak egy dolog érdekelt, melyre nagyon úgy tűnt, hogy a jounin nem kíván válaszolni. Egy pillanatra lehunyta a szemét és nyugalmat erőltetett magára.

- Tudtommal más házába betörni szabálysértés – nyitotta ki szemei és nézett egyenesen az előtte ülő ninjára.

- Igen az. Ahogy tiltott technikát használni is – célzott Kakashi a könyvön lévő jutsura. Leila várt egy picit még válaszol, mert egy lány közeledett az asztaluk felé. Egy tálcán teát hozott és letette Kakashi elé.

- Egészségére- mosolyodott el, és már el is ment.  

- Ha szabályt sértenék, akkor azt nem a nyitott könyvespolcomon tárolnám – válaszolt végül a lány. Kezdeti nyugalma eltűnt és újra düh vette át a szerepét.  – A könyv régóta a családom tulajdona – fejezte be mondandóját. Lassan felállt az asztaltól.  Kakashi arcán egy pillanatra meglepődés suhant át, de nem mondott semmit.

Leilának éppen elég volt ennyi beszélgetés, hogy tudja a másik ninja miért járt a szobájában. Amikor az előbb megemlítette a család szót, a jounin arcán, ha csak egy icipici ideig is, de érdeklődés látszódott. Olyanfajta érzelem, melyet nem lehet elrejteni, melyet csak azok vesznek észre, akik világ életüket azzal töltötték, hogy megfigyelő képességüket fejlesszék. És Leila ilyen volt.

- Bosszantó, mi? – mosolyodott el a lány és egyenesen Kakashi szemébe nézett. – Egyszer csak megjelenik egy lány, akiről senki nem tud semmit. Az emberek nem ismerik a technikáját és a kora ellenére olyan erős, hogy akár jounin szinten lévő ninjákat is képes lenne legyőzni – beszélt magáról. – Sehol semmilyen feljegyzés róla. Mondok önnek valamit. Néha jobb nem tudni dolgokat – a hangja ellentmondás nem tűrő volt. Megfordult és éppen indult volna a kijárat felé, mikor Kakashi is felállt.

- Van, aki előtt semmi nem maradhat rejtve, Uhil Leila – suttogta olyan halkan, hogy a lány is éppen csak hallotta. A kezeit zsebre vágta és kisétált az épületből, otthagyva, amit rendelt. Leila nem ment utána. Ahhoz túlságosan is meglepődött a teljes neve hallatán. Nagyon régen mondta ki bárki is. A kezeit ökölbe szorította és a fogait kezdte el csikorgatni.

- Hogy valakinek semmi sem szent … - szűrte a szavakat. Nagyon jól tudta, hogy Kakashi honnan jutott ehhez az információhoz. Csak egy helyen szerepel róla információ. A Hokage papírjai között. És ezekhez a dokumentumokhoz nem nyúlhatott bárki hozzá. Csak engedéllyel lehetett bennük kutakodni. És Hatake Kakashinak biztos nem volt rá engedélye.

Még mindig ökölbe szorított kézzel indult ki a teázóból hazafelé.

*           *           *

- Ez jól esett! –nyújtózott egyet Lee. Konoha egyik vendéglátójából léptek ki, melybe azért tértek be, hogy megünnepelhessék a küldetés sikerét. – És most, irány edzeni – tüzelt fel a szeme.

- Állj már le! – bokszolt Tenten a fiú vállába. Lee a lány kezére nézett. A kötések még mindig rajta voltak.

- Erősebbé kell válnom, hogy később megvédhesselek – sütötte le a szemét. Majd hirtelen kinyitotta és az ég felé mutatott. – Szóval irány edzeni, míg ki nem fáradunk!

- Mindannyunknak a legjobb lenne, ha most lepihennénk – szólalt meg Neji először, mióta kiléptek a vendéglátóból. Tenten egy halkat sóhajtott, mert tudta jól, hogy Lee engedni fog társának.

- De – kezdett volna bele a fiú, azonban Tenten a szavába vágott.

- Nincs de! Ugye Neji? – várt támogatást a csapat harmadik tagjától, aki azonban már nem a civakodókat nézte. A figyelmét az utca vége kötötte le. Tenten és Lee követték tekintetét és még éppen látták, ahogy Leila befordul a sarkon. Egy ideig még nézték a helyet, ahol a lány eltűnt.

- Azt gondolja magáról, hogy ő a legerősebb– forgatta a szemeit Tenten.  Igazából csak próbálta a fiúk figyelmét visszavonni magára.

- Tenten – sóhajtott egyet Lee. – Megkérhetlek, hogy ne cukkold többet? – a lány szeme elkerekedett.

- Te véded? – háborodott fel. – Mégis… - de Lee közbe vágott.

- Nem, én téged védelek. Hidd el, az a lány veszélyes. És fáj beismerni, de erős! Sok ninjával megküzdöttem már, de soha nem éreztem azt a vérszomjat, mint, amit a küldetésen tőle. Ha akart volna, már rég megölt volna téged…

- Azt se feledd el, hogy ő mentett meg – nézett Neji Tentenre. – Ha azt akarta volna, hogy halj meg, otthagyott volna.

A lány csípőre tette a kezeit.

- Csak azért mentett meg, hogy ezzel is fitogtassa az erejét. Nem pedig kedvességből. Nem hiszem, hogy ismeri azt a szót.

Csönd telepedett közéjük.

Neji tudta, hogy ez a kijelentés nem igaz. A többiek nem láthatták azt, amikor Leila a bátyját kérte, hogy engedje el Hyuuga Harut. Nem láthatták a lány lágy arcát, a kedves hangját, ahogy a testvéréhez beszélt. Lehet, hogy a külvilág számára mást mutat, de belül neki is vannak érzései.

És ezt Neji tudta jól. Egyre nagyobb vágyat érzett, hogy kiderítse mégis ki ez a lány.

22. fejezet A küldetés vége

Eizan és a hirtelen összeválogatott csapata megkezdték a terv első szakaszának végrehajtását. Tenten, Lee és Akihiko a kapunál lévő őrökre támadtak egyszerre. A két ninja hiába volt chunnin szinten, hármójuk ellen nem tudtak győzni. Eizan közben a házban lévő ninjákról gondoskodott. Miután végeztek nem telt bele sok időbe és újabb ellenség jelent meg mind a kapunál, mind a házak körül. Nejinek és Leilának igaza lett. A betolakodók egy védelmi vonalat állítottak fel önmagukból, aminek a lényege az volt, hogy, ha csak egyikőjüket is megtámadják, a többiek rögtön tudjanak róla.

Gai csapata a fák rejtekében figyelte, amíg a többiek harcolnak.

- Ránk vár a nehezebb feladat. A falu belsejében erősebb ninják lesznek. Készen álltok? – nézett a sensei végig a csapatán.

- Születésemtől fogva – morgott magában Leila. Mindig is utálta ezt a kérdést. A többiek nem válaszoltak, csak bólogattak.

A csapat szép lassan elindult a falu felé. Ott hatoltak át a falon, ahonnan látták, hogy ninják mennek Eizan és társai felé. Lopakodva közelítették meg a falu belsejét, ahol egy óriási nagy ház volt. A Faluház. A betolakodók ezt az épületet nevezték ki főhadiszállásnak. Leiláék nem tévedtek, rengetek ninja járt arra, mit sem törődve a kapunál lévő harcokkal. Gai némán felemelte a karjait és jeleket adott, hogy a többiek merre menjenek. Négyen a négy égtáj felé indultak meg.  Szép csendben helyezkedtek el és várták a jelet, a támadásra.

Leila arcán mosoly terült el. A harc számára nem életben maradás volt, mint a legtöbb ember számára. Az emberek álltában azért harcolnak, mert muszáj, és nem azért mert szeretnének. De Leila nem. Számára erősödést, továbbjutást, a ranglétrán való elhelyezkedést, hobbit jelentett. Ha valami, akkor egy jó kis harc mindig boldoggá tudta tenni. Főleg, ha az ellenfele erős volt. És most nála magasabb szinten lévő ninjákkal kellett megküzdenie.

Ahogy ezek a gondolatok végig futottak az agyán, egyre szélesebb mosoly lepte el az arcát. Alig bírt egyhelyben maradni. Mégis türtőztette magát. Addig nem mozdult, míg jelt nem kapott. És pár pillanat múlva ez a jel meg is érkezett. A négy ninja egyszerre indult meg a Faluház felé.

*           *           *

- Ezek aztán nem voltak semmik – sóhajtott Doi, majd nagy puffanással leült a földre. Óvatosan az arcához emelte a kezét. Egy tőr megsértette, de különösebb baja nem volt.

- Ha nem a hátam mögül nézted volna végig, akkor rájöttél volna, hogy ez nem igaz – tette karba a kezét Leila. Rajta semmilyen sérülés nem volt látható. Az előbbi harckedve elmúlt, miután kiderült, hogy túl nagy erőt látott az ellenségében, ami nem is létezett.

- Én nem a hátad mögé akartam menekülni! Egyszerűen csak, amíg üldöztem őket, beléd botlottam, és láttam mennyire szívesen harcolsz velük, így gondoltam átadom azokat, akiket üldöztem – gesztikulált a kezeivel a fiú. Persze mind a ketten tudták, hogy ez nem igaz. Doi fejvesztve menekült a ninják elől egy olyan helyre, ahol eddig mindig biztonságban volt. Leila mögé. Ő általában, Akihikoval együtt, csak nézték, ahogy a lány harcol.

- Oh, hét persze – sóhajtott főhősünk. Most valahogy semmi kedve nem volt Doival veszekedni. Elnézett a többiek felé. Gai és Neji is végzett a harccal. Mindenhol kiütött ninják hevertek. A Sensei éppen egymáshoz kötözte őket, amikor egy éles női sikítás hangzott fel. Mindannyian egy irányba néztek. Gai és Neji, akik rögtön felismerték a hang forrását, egyből futva indultak el arra.

- Te maradj itt! – utasította Leila az éppen felálló Doit, aki erre csak újfent visszahuppant a földre. A lány megindult a többiek után. Gyors volt, de ugyanez el volt mondható Gai csapatáról. Csak akkor sikerült beérnie őket, amikor már látszott, hogy mi történt.

Lee, Akihiko és Eizan sensei egy félkörbe álltak, támadó állásba. Velük szemben néhány ninja. Az egyikőjük kezében Tenten, a nyakához egy tört szorítottak. A lány elég megviseltnek tűnt. A testén több helyen is sérülések voltak. Az érkezők azonnal felfogták a helyzetet, és nem mentek közelebb a ninjákhoz. Egyikőjük sem. Kivéve az utólag érkező Leilát, aki a két fél közötti félúton állt meg.

- Ne merj közelebb jönni, különben.. – krákogta az az ember, aki Tentent szorította. Folytatta is volna, azonban Leila közbe vágott.

- Különben? Különben elvágod a torkát? – kérdezte fagyos hangon. Közben a ninja szemébe nézett, vörösen izzó szemével. A férfi egy pillanatig nem tudott erre mit válaszolni. Nem számított arra, hogy valaki ennyire nemtörődömön venné egy társa halálát. Gai majdnem közbeszólt, de ekkor Eizan sensei elé tette a kezét, jelezve, hogy ezt hagyja Leilára.

- I..igen! – jelentette végül ki a férfi. A lány erre csak sóhajtott.

- Akit egy ilyen gyenge ember elkap, az nem nevezheti magát ninjának – fordult meg, ezzel a hátát mutatva az ellenségnek. – Viszont azok sem méltóak erre a névre, akik nem tudják kiszabadítani az illetőt – húzódott mosolyra a szája. – És ne feledd, én ninja vagyok! - mikor a mondat végére ért a férfi felordított és elengedte Tentent. Volt egy pillanat, amíg Leilán kívül senki nem tudta, hogy mi is történt. A lány ezt a pillanatot használta ki. Egy tizedmásodperc alatt Tenten mellett termett és felkapta a lányt, majd letette immár arra az oldalra, ahol a társai voltak.

- Mégis mi történt? – kérdezte Lee tágra nyílt szemekkel. Nem ő volt az egyetlen, aki nem értette. Az ellenséges ninják köreiben is zűrzavar támadt.

- Genjutsu. Leila fő.. – kezdett bele Akihiko, aki Lee mellett állt, de csapattársa újfent közbe vágott.

- Úgy hiszem, inkább azokkal törődjetek! – mutatott a szemben lévő ninjákra, akik a kezdeti sokkból felállva, támadó állást vettek fel. Akihiko persze rögtön vette a lapot: Leila nem szeretné, ha elmondaná, hogy az előbb mi is történt. Pedig annyira nem volt bonyolult. A lány remekül alkalmazta a genjutsukat. Elég volt csak a szemébe nézni és az illető rögtön elvesztette a csatát. Azt azonban még a csapattársai sem tudták, hogy honnan van Leilának ilyen ereje. Azt, hogy ez egy vérörökség már régen kizárták. Mivel nem találkoztak még egy olyan szemű emberrel, mint, amilyen a lánynak van. És nem is találtak semmilyen feljegyzést olyan vérörökségre, ami stimmelt volna Leiláéval.

Egyszer megkérdezték a lánytól, aki erre csak annyit válaszolt, hogy törődjenek a saját dolgaikkal.

Pedig igazuk volt az első felvetés kapcsán. Leilának ez a véröröksége volt. De persze ezt senkinek sem volt hajlandó elmondani.

- Most megmutathatod, hogy milyen, amikor nem tudsz a hátam mögé bújni – tette főhősünk az éppen megérkező Doi vállára a kezét.

- Ezt mégis hogy érted? – képedt el a fiú.

- Így – támaszkodott az egyik ház falának Leila. A kezeit karba tette, ezzel képletesen mutatva, hogy innentől nem szándékozik részt venni a csatában. Persze ez csak a bosszúja volt. Meg akarta mutatni Doi-nak, hogy nem jár jól a fiú, ha próbálja játszani a nagymenőt.

Pár perccel később az össze behatoló kiütve és megkötözve hevert a földön. Tenten sérülésit ellátták és megindultak visszafelé.

- Mi lesz azokkal a ninjákkal? Mármint nem baj, hogy csak úgy otthagytuk őket? – kérdezte Lee.

- Néhány ANBU tag eljön értük és elviszik őket – felelte Gai.

Az egyik faágon Tenten megállt. A többiek is így tettek. Kérdően a lányra néztek.

- Az előbb… Mégis mit csináltál? – szegezte a lány a kérdését Leilának.

- Megmentettelek. És, ha még tovább kérdezősködsz, akkor ígérem, többet nem teszem! – felelte még mindig fagyos hangon.

- Viszont ez a kérdés engem is érdekel – állt Tenten mellé Gai.

- Attól még, hogy egy jounin szinten lévő ninja kérdezi, nem fogok válaszolni – fordult meg a lány, és mit sem törődve a többiekkel elindult. A zsebéből elővette a fülhallgatóját és betette a fülébe.

- Eizan? – nézett kérdően Gai a másik senseire.

- Mint mondtam én sem tudok többet. Csak annyit, hogy félelmetes genjutsukra képes. Gondolom az előbb is ezt alkalmazta – indult meg Eizan is a geninje után.

*          *          *

Egy fél nappal később Leila ismét a saját kis házának a küszöbét léphette át. A visszafele út sokkal gyorsabban telt, mint az odafele. Az előszobában levette a cipőjét és egyből bement a szobájába. A táskáját a padlóra dobta ő maga pedig az ágyra huppant le. A kezén lévő kötéseket vizsgálta, amikor valami különösre eszmélt rá. Az ágyával szemben volt az íróasztala, fölötte pedig egy nyitott polc. A polcon végig könyvek voltak. A lány felült az ágyában és egy ideig a polcot nézte. Majd odasétált a könyvekhez. Végighúzta a gerincükön az ujját. Mindegyik katonás sorrendben volt, kivéve az utolsót. Ő csak neki volt döntve a többinek. A lány leemelte a könyvet, és megfogta egy kézben, majd szép lassan elkezdett engedi a szorításán, hogy a könyv ott nyíljon ki, ahol neki tetszik. Középtájon végül szétnyílt. Az egyik lap egy picit meg volt gyűrődve.

- Mintha valaki leejtette, mi? – sóhajtott egyet a lány. Majd összecsukta a könyvet és a borítóját nézte. Egy normális ember számára nem volt a borítón semmi más, csak cirka vonalak. Úgy, ahogy az egész könyvben nem volt semmi más a vonalakon kívül. Csak azok az emberek voltak képesek elolvasni a tartalmát, akik írták, és akik rokonaik voltak nekik.  A könyvet még Leila nagyszülei írták.Tehát csak a Shini szemtechnikával  rendelkező emberek voltak képesek látni a betűket. Az Uhilok azonban úgy gondolták, hogy ez nem elég biztonság, így egy, azóta betiltott technikát alkalmaztak a könyvön. A lényege annyi volt a technikának, hogy csak olyanok nyúlhattak hozzá, akik ereiben az Uhil vér csörgedezik. Mindenki mást, aki a könyvhöz ért a tárgy megégette.

Leila visszatette a helyére a könyvet. Majd kiment a szobájából és az előszobáig meg sem állt. Szép lassan felhúzta a cipőjét és elindult Konoha legkedveltebb teázója felé. Majdnem minden ninja megfordul itt hetente akár többször is. Főleg a jouninok körében volt kedvelt ez a hely. Itt szoktak összeülni és panaszkodni vagy dicsekedni a geninjeikről. Beérve Leila feltűnésmentesen végignézett minden bent lévőn, és mivel nem találta köztük, akit keres, hát leült a leghátsó padok egyikébe. Pár óráig még ott ült, mire meglátta azt az embert, aki érdekelte. Nem az arcára figyelt fel, hanem a kezén lévő friss égésnyomra. Az illető egyedül érkezett és rögtön helyet is foglalt egy boxban. Leila felállt és beült ugyanabba a boxba, majd a karjait összefogva mélyen a ninja szemeibe nézett.

- Megtudhatnám, hogy mégis mit keresett a szobámban? – tette fel a kérdést.

- Hát lebuktam… - sóhajtott Hatake Kakashi a 7. csapat vezetője.  

21. fejezet Taktikai megbeszélés

- Mi a haditerv? – kérdezte Tenten csendes hangon. Az előtte álló falu nem töltötte el túl sok jó érzéssel. A házak egymásra lettek építve, mintha csak a másikat próbálnák elnyomni. Megtetézte a barátságtalanságát a hatalmas fal, ami körbevette.

- Elindulunk és mindenkit, aki szembe jön, leverünk – felelte Leila rideg hangon. Tenten hátrafordult, hogy szembe kerülhessen a másikkal.

- Na ne nevetess! – nézett a szemébe, amikor is megértette, hogy Leila egyáltalán nem viccnek szánta azt, amit mondott. Teljesen komolyan gondolta, és, ha nem csapatküldetés lett volna, már rég az általa kitalált „haditervet” valósítaná meg.

Egy darabig még a két lány farkasszemet nézett egymással. Végül Tenten volt az, aki a farkasszem „párbajt” megtörte és visszafordult a falu felé.

- Gai sensei mit gondol? – szólalt meg Lee.

- Ha chunnin akarsz lenni, akkor nem hagyatkozhatsz mindig a senseiedre – válaszolt Neji, Gai helyett. Tenten a fiúra nézett majd vissza a falura.

- Mi lenne, ha …. – kezdett el halk hangon beszélni, hogy biztosan mindenki rá figyeljen. – A bejáratnál – mutatott a hatalmas falon lévő ajtóra – van két ninja. Gondolom, őrök lehetnek. Ha őket legyőznénk, majd alakváltó jutsuval felvennénk az alakjukat, akkor eljátszhatnánk azt, hogy valamelyikünket elfogták és a falu belsejébe kerülhetünk anélkül, hogy észrevennének – húzta ki magát büszkén mikor a mondandója végére ért.

- És utána? – szólalt meg először a nap folyamán Doi. Minden szem rászegeződött. – Mit csinálnánk?

- Nagyon valószínű, hogy a falu belsejét őrzik a legjobban – mutatott Tenten arra, amerre gondolta, hogy az adott pont van. – Ha az ott lévőket meg tudnánk támadni, akkor talán sikerülhet akkora zűrzavart csinálni, hogy az az előnyünkre vájjon! – Gai elismerően nézett a csapatában lévő egyetlen lányra.

- Ez jó ötlet lenne, csak egyetlen apró dolgot felejtettél ki…- hallgatott el a sensei egy pillanatra. Csak hatásszünetnek szánta, és folytatni akarta a mondandóját, azonban ezt valaki más tette meg.

- Azt, hogy lehetetlen megvalósítani. És teljesen felesleges – nézett Leila a másik lányra. Neki is átfutott az agyán az a gondolat, ami az előbb elhangzott, azonban előbb elvetette, mint kivette volna a fülhallgatót a füléből.

- Én azt mondtam volna, hogy elég nehéz… - próbálta visszavenni a szót Gai, sikertelenül. Tenten újból megfordult és a lányra nézett.

- Elmondanád, hogy mégis miért? – válasz helyett azonban főhősünk csak felemelte a kezét és a falu bejáratára mutatott.

- Ha nem rám figyelnél, hanem arra, ami a feladatod, akkor észrevehetted volna te is… - Tenten megfordult, azonban nem tudta, hogy a másik lány mégis mire gondolt. Alaposan végigmérte a falut. Az kapunál álló két ninját, de semmi buktatót nem látott a tervében.

- Mit kéne látnia? – nézett Lee is a falura.

- Hogy nem csak ketten őrzik a kaput – sóhajtott fel Neji, akinek elege lett, hogy a csapattagjai nem vették észre. Tenten összerezzent. Arra számított, hogy Leila fog válaszolni a kérdésre. A lánynak ugyanis visszaszólt volna valami epéset… De Nejinek nem mert.

- Pontosan! – hallatszott némi mosoly Leila hangjába. Nem számított arra, hogy rajta kívül bárki is észreveszi. Jó érzéssel töltötte el, hogy olyan emberrel került össze egy küldetésben, aki az ő szemében nem „teljesen szerencsétlen”. A lány ránézett csapattársaira, és amikor látta, hogy Akihikonak és Doinak még mindig fogalma sincs, hogy miről beszél egy halk sóhajjal együtt újból a falura mutatott.

- Első ránézésre úgy tűnhet, hogy tényleg csak ketten vannak ott. És itt jön az első, ami egy ninjának gyanús… Túl feltűnően helyezkedik el az a kettő. Az erdő bármelyik szegletéből ki lehet őket szúrni. Ha őrök lennének, akkor viszonylag elrejtőznének. De ők még sem így tettek. És, ha egy kicsit a kaputól beljebb néztek, akkor megértitek, hogy miért is nem. Az első házakig kell csak elnézni – hagyta abba a beszédet, remélve, hogy innentől megértik mit is akar.

- Leila nem mindenki rendelkezik olyan szemekkel, mint te… Személy szerint nekem fogalmam sincs,hogy mit is kéne nézi…- meresztette a szemeit Doi.

- Néhány házban ninják vannak, akik a kaput figyelik meg. Olyan, mint egy dupla csapda. A legtöbb ember csak az elsőt veszi észre, ezáltal könnyen belesétál a másodikba – válaszolt a kérdésre Neji, miután látta, hogy Leila nem fog. A lány elismerően nézett a Hyuuga fiúra. Tudta jól, hogy a Byakugannal simán megfigyelhette a házakat, és onnan megállapítathatta volna, hogy nem teljesen lakatlanok. De a fiú nem használta a vérörökségét. Ahogy Leila sem. Elég, ha az embernek feltűnik egy- egy ellebbent függöny, észreveszi az apró jeleket, és logikusan kirakja a puzzle darabkáit. És Neji pont ezt tette.

- Igen, mind a kettőtöknek igazatok van – lépett a csapat elé Gai. – Pont ezért én az alábbi taktikát javasolnám – újból hatásszünetet tartott, és újfent rosszul tette. Most azonban nem csak egy ember fejezte be a mondandóját, hanem kettő.

- Két csapatra kell válni! – mondta egyszerre Neji és Leila is. A két gyerek egymásra nézett, egyik sem számított arra, hogy ugyanaz a gondolat ütött szöget a fejükben.

- Én megint nem így fejeztem volna be – sóhajtott fel Gai, még nem tette túl magát azon, hogy megint elvették tőle a szót.

- Ha két csapatra válnánk, felhasználhatnánk – Leila itt egy kis szünetet hagyott – Tenten ötletét. – Nem szívesen hívta a másik csapat lány tagjának az ötletet, mert ugyan úgy ő is átgondolta már azt, amit Tenten.

- Ezt csak én nem értem? – Doi hangjában reménykedés csengett, hogy valaki majd az ő oldalára áll. Neji felsóhajtott és átvette a szót Leilától.

- Két csapatra válunk. Az egyik csapat az elterelő, míg a másik a támadó csapat lenne. Az elterelő csapat három tagja megcsinálná Tenten tervét, amíg a negyedik tag a házban lévő személyekről gondoskodna. Azonban számolni kell azzal, hogy a házban lévő ninjákat is figyelik valahonnan. Sőt ebben biztos is vagyok. Így az első csapat magára vonja a figyelmet. Több ninja is fog érkezni, hogy megtámadják őket…- Neji folytatta volna, de Doi közbe vágott.

- Állj! Akkor miért hívjuk őket elterelő csapatnak? Hiszen ők fognak harcolni… - értetlenkedett. Leilát lenyűgözte, hogy Neji is arra a tervre jutott, mint ő, de nem képedt el annyira, hogy egy ilyen nyilvánvaló kérdésre nem tudott volna válaszolni.

- Mert, ahogy Tenten is mondta – nyomta meg jól a lány nevét. – A falu belsejében lehet a legtöbb ninja. És onnan nem is fognak kimozdulni. Viszont abban igazad van, hogy a falu peremén lévő ninják az elterelő csapatra fognak támadni.

- Akkor meg mi értelme van az egész tervnek? Ennyi erővel felhasználhatnánk azt a tervet, hogy „menjünk előre és, aki szembe jön, verjük meg” – utánozta Akihiko Leila hangját, nem is gondolva arra, hogy ezzel a lányt sértegeti.

- Viszont a meglepetés ereje sokat segít. Ők azt fogják gondolni, hogy sikerült átverniük minket, de igazából ez fordítva fog megtörténni – tette fel a pontot az i-re főhősünk.

- Annak ellenére, hogy én nem erre gondoltam, nekem tetszik az ötlet – nézett elismerően először Nejire majd Leilára Gai sensei. – Úgy hiszem akkor már csak két csapatra kell osztanunk magunkat.

- Szerintem ez már megtörtént. Hiszen két különböző csapat vagyunk – felelte durcán Tenten. Még mindig nem tette túl magát azon, hogy nem az ő tervét ismerték el.

Leila egy jó mélyet sóhajtott, ezzel is kimutatva, hogy mennyire elege van a magyarázkodásból.

- Tudod te egyáltalán, hogyan osztják be egy-egy csapatba az akadémián a tanulókat? – kérdezte ridegen. Tenten elmosolyodott. Még szép, hogy tudta.

- Tanulmányi eredmény alapján. A legrosszabb tanulóhoz a legjobbat. És? – vitte fel a hangsúlyt az utolsó szónál.

Leila csak egy másodperc erejéig elmosolyodott.

- Igen, ez az egyik alapja. De a másik az erőviszony. Minden csapatban van általában egy távolsági harcos, és egy közelharcos beállítottságú. Vedd csak példának a saját csapatodat, és meglátod, hogy igazam van. Ez fontos egy-egy terepforma felállításánál. A távolharcos képes védeni hátulról a közelharcost. És még rengetek taktikai oka van, amit most nem fogok felsorolni. A lényeg, hogy a csapatok úgy lettek felállítva, hogy minden feladatot el tudjanak végezni. Legyen szó védelemnyújtásról, támadásról, elterelésről vagy bármi más küldetésről. Azonban most megvan két feladat, amit el kell végezni. Az elterelés és a támadás – Gai sensei végig bólogatott, amíg Leila beszélt, ezzel is lerombolva Tenten megmaradt reményét avval kapcsolatban, hogy a másik lány talán nem is mondd igazat. Azonban Tenten eldöntötte, hogy nem adja meg Leilának azt az örömöt, hogy beismeri igazát. Így Nejihez fordult.

- És mégis, hogy képzeled a csapatok elosztását? – kérdezte reménykedve.

Amíg beszélt Leila pillanatok alatt a lány mellett teremt, olyan közel, hogy a vállaik összeértek. Tenten a hírtelen közelségétől egy kicsit oldalra ugrott.

- Mondjuk, olyanok, akik nem ijednek meg a csapattársuktól, és olyanok, akik nyuszik? – nézett gúnyosan Tenten szemeibe. A lánynak kellett pár pillanat, mire felfogta, hogy Leila mit is akart ezzel mondani. Vissza akart szólni valamit a lánynak, de Gai sensei megelőzte.

- Leila, remekül összehoztátok ezt a tervet, de a csapatmunkán még csiszolnod kell! – Eizan egy pillanatra összerezzent. Ő sosem merte volna ezt megmondani a geninjének. Főhősünknek azonban tetszett, hogy Gai ellent mer mondani neki, így pillanatok alatt hátraugrott oda, ahol pár perce még volt, és hozzá tette:

- Elnézést, úgy értettem, hogy olyanok, akik harcban jártasabbak, és olyanok, akik nem annyira – ez sem volt csapatszellemi megfogalmazás, de Leilától nem is lehetett elvárni olyat.

Akihiko és Doi meglepetten néztek csapattársukra. Soha nem hallottak olyat, hogy a lány valami miatt elnézést kér…

- Arra akarsz kilyukadni, hogy Neji, én és te? – kérdezte Lee főhősünktől.

- Lee, te megsérültél! – hívta fel a figyelmet egy fontos dologra Tenten. Lee makacsul a csapattársára nézett.

- Már jól vagyok!

- Sivatagi Gaarával harcoltál… Örülj annak, hogy élsz, és ne próbáld meg játszani a nagymenőt. Lehet, hogy jól vagy, de még nem épültél fel teljesen! – lépett egyet előre Leila. – Szóval a válaszom: nem. Helyetted Doira gondoltam – az említett srác egy pillanat alatt elsápadt…

- Rám? Mégis miért? Hidd el nem lenne olyan jó, ha én a támadó csapatban lennék! – ellenkezett Doi.

- Ohh dehogyis nem – mosolyodott el Leila. – Idősebb, tapasztaltabb vagy mint Tenten. Ráadásul téged jobban is ismerlek, könnyebben össze tudok veled dolgozni, mint, ahogy Gai sensei is említette a csapatmunka nagyon fontos – mosolyodott el, amikor a végére ért. Igazából ezek az indokok számára semmit sem jelentettek. Egyszerűen csak Tentennek akart keresztbe tenni. Tudta jól, hogy a lány a támadó csapatban akart volna lenni, viszont a tények felállítása után ezt senkinek nem fogja elmondani. És így is lett. Pár perccel később Lee, Tenten, Akihiko és Eizan sensei elindult, hogy az elterelő csapat feladatát végrehajtsák.

Gai sensei maradt a másik csapattal.

Feszült csendben, kifejezéstelen arccal figyelték, hogy az elterelők jelet adjanak nekik. Csak Leila arcán terült el önelégült vigyor. 

20. rész Két sensei beszélgetése

Gai és Eizan egy darabig egymás mellett haladtak, szótlanul. Gai megpróbálta összeszedni a gondolatit, és mikor úgy érezte, hogy ez sikerült, megállt. Eizan, mintha csak egy bábú lenne, aki társától függ, szintén így tett.

- Mit szerettél volna mondani, amit a geninek nem halhattak? – kérdezte fáradtan Eizan. A másik csapavezető egy ideig hallgatott.

- Amikor pár órával előbb az erdőben haladtunk előre… Azt a csapdát én is észrevettem. De csak azután, hogy a te genined előre rohant. Éppen szólni akartam, amikor láttam, hogy a lány megáll. Igazság szerint nem akarok túl nagy feneket keríteni ennek az egésznek, de elárulnád, hogyan lehet az, hogy egy genin ekkor megfigyelési készséggel rendelkezik?

- Ha már egy geninnek jó adottságai vannak, az rossz? Minden generációban van egy „zseninek” titulált személy – kötötte az ebet a karóhoz Eizan. Bár jól tudta, hogy mire akar kilyukadni a másik sensei.

- Igen, vannak zsenik! A csapatomba lévő Neji Hyuuga is az. De ez a lány… A hideg futkos végig a hátamon, amikor ránézek – Eizan erre egy mélyet sóhajtott. Ezt a beszélgetést már rengetek emberrel eljátszotta. És mindnek ugyanaz volt a lényege… Leiláról megállapították, hogy veszélyes. Egy darabig a cipője orrát nézte, majd végül megszólalt.

- Figyelj… Nem tudok a lányról semmit. Még én, a tulajdon sensei sem. Igen, én is érzem, hogy nagyon nagy erő lakik benne. És azt a hajlamát is megfigyeltem, hogy ezt az erőt nem feltétlen jóra használja. De ez ellen nem tudok semmit sem tenni.

- Hogy érted, hogy semmit? – vágott a szavába Gai.

- Maradjunk annyiban, hogy én már láttam a lányt harcolni. És eddig soha sem éreztem volna, hogy maximálisát nyújt egy- egy csatában. Ennek ellenére mindig győzött – Eizan egy kicsit abba hagyta a beszédet. Majd egy mélyet sóhajtva felnézett a másik szemébe és folytatta. – Még ellenem is – látva Gai megdöbbenését azonnal hozzátette. – Amikor a genin vizsga volt. Az utolsó feladatuk az lett volna, hogy hárman ellenem harcolnak. Ő egyedül oldotta meg – Eizan abbahagyta és másfele nézett. Neki is volt becsülete, ami aznap egy kicsit bemocskolódott. Nem is csoda… Nem sok jounin mondhatja el magáról, hogy egy genin, sőt akkor még csak akadémiai tanuló, legyőzte.

- Úgy hiszem szólni kéne a Hokagénak erről – törte meg a csendet Gai.

- És? Mit mondanál? Beszéltem a Harmadikkal Leiláról. De, mint kiderült nagyon is tud a lány képességéről. És azt mondta, hogy addig, amíg nem tesz semmi rosszat nincs is értelme arról beszélni, hogy veszélyes. És szerintem az Ötödik sem lesz más véleményen… Viszont jobb lesz, ha visszaindulunk – zárta le a beszélgetést Eizan. Semmi kedve nem volt tovább olyasmiről csevegnie, amit már rég tudott. Leila veszélyes!

Mikor a két sensei visszatért a tisztásra a következő kép tárult eléjük. Leila a földön ülve nézte a csillagokat, Tenten és Lee a lehető legtávolabbról figyelte a lányt és valamiről beszélgetek. Az arcuk közel sem tükrözött nyugodtságot. Gai odalépett hozzájuk.

- Minden rendben? – kérdezte a csapat vezetője. Leila meghallotta a kérdést és egy apró mosolyra húzódott a szája. Már előre látta a szemei előtt, hogy az a kettő, hogyan és miként fogja beárulni. Sőt már a büntetésére is felkészült. Úgy se tudnak semmi olyat kitalálni neki, ami gondot okozott volna. Legalábbis ezt gondolta magában.

- Ami azt illeti… - kezdett bele Lee, de valaki közbe vágott.

- Igen, minden rendben van. Csak az nem, hogy nem tudunk szinte semmit sem a küldetésről – hangzott Neji válasza. Ezzel újfent meglepte főhősünket. Leila igenis számított rá, hogy valaki el fogja mondani az előbb történteket. De mind Lee mind Tenten csöndbe maradtak. Nejinek nem akartak ellent mondani.

Gai egy mélyet sóhajtott, majd leült a földre.

- Úgy egy félnapi járásra van egy kis falu innen. Teljesen önálló és független település. Azonban néhány napja ninják érkeztek a faluba. Ellepték az egészet és a lakókat elüldözték. Az ott élők kérték meg Konohát, hogy szabadítsa fel élőhelyüket. Ennyi – fejezte be a mondandóját.

- És mégis milyen szintű ninjákról van szó? – tette fel egyszerre a kérdést Neji és Leila.

Gai hosszasan a lányra nézett, majd a csapattában lévő fiúhoz fordult és mintha csak hozzábeszélne válaszolt.

- Chunin szinten van a legtöbbjük – a válaszra Tenten reagált legelőször.

- Akkor mégis miért két genin csapatot küldtek ki?

- Mert mind a két csapat jelentkezett a chunin vizsgára. És mind a két csapatban vannak olyan tagok, akik eljutottak a harmadik fordulóig… - válaszolt Leila. Tenten a lányhoz fordult.

- Ennek a válasznak nincs semmi értelme. Mert felhívnám a figyelmedet, hogy egyikőtök sem kapott előléptetést. Még mindig csak geninek vagyunk! Mindannyian – felelte flegmán. Tudta jól, hogy a másik lány nem fog semmi rosszat csinálni a senseiek jelenlétében.

- Éppen ellenkezőleg Tenten. Leilának igaza van. Chuninokkal állítanak szembe minket, hogy tudjuk milyen erősek is. Illetve, hogy megláthassuk, hogy a mi képességünk hol áll. Nem így van Gai-sensei? – ezúttal Neji szállt be a beszélgetésbe.

Az eddig csak figyelő csapatvezető, most elmosolyodott.

- De. Mind neked, mind Leilának igaza van.

- Ez akkor is hülyeség… - felelte dacosan még mindig a lány. – És, ha bárki megsérül? Lee még csak fel sem épült rendesen!

- Ninjának születtél. Ez egyenlő azzal, hogy az életed bármelyik pontjánál rád támadhatnak, sőt megölhetnek. Egy ilyen kis semmit mondó küldetés miatt nem kellene félned – állt fel Leila a földről és porolta le a nadrágját. – Ráadásul pont azért vagyunk ilyen sokan, hogy, ha bármi gond akadna, a többiek segíteni tudjanak.

- Semmit mondó? – ismételte meg Leila szavait Tenten. – Genin létedre elég nagy a szád! És, ha jól látom, te sem vagy legyőzhetetlen – utalt a lány a másikon lévő rengetek kötésre, amiket Leila még Jakenek köszönhetett.

- Tenten! Ebből most legyen elég! – szólalt meg Gai. Leila hátat fordított a társaságnak, majd a válla felett még hátravetette.

- Igen, nem vagyok legyőzhetetlen. De kettőnk között az a különbség, hogy én nem félek a haláltól.

Leila szavai még pár másodpercig Tenten fülében visszhangoztak.

- A haláltól csak olyanok nem félnek, akik tapasztalták már meg az elmúlás iszonyú fájdalmat a saját életükben... – törte meg a csendet Neji.

A lánynak hirtelen eszébe jutottak az álmok, amiktől évek óta nem tud szabadulni.

- A haláltól csak a gyengék félnek! – mondta olyan rideg volt, hogy még ő sem ismerte volna fel tulajdon hangját

Egy darabig nem szólt senki semmit. A feszültség tapintható volt. A csendet végül Gai törte meg.

- Úgy hiszem jobb lenne, ha mindenki pihenne egy kicsit. Majd én őrködöm – vállalt magára a feladatot Gai. Így is lett.

Körülbelül két óra pihenés után azonban újra elindultak a küldetésben megjelölt falu felé. A feszültség most is érezhető volt. Leila a gondolataiba mélyedve ment újfent hátul, miközben a füléből fülhallgatózsinórok lógtak ki. Lee és Tenten a lányról beszéltek, nem éppen szép dolgokat. Eizan és Gai pedig úgy tettek, mintha nem is hallottak volna semmit. Neji azonban egyik pároshoz sem csatlakozott. A két genin mögött ment, szinte Leila mellett.

Ez a térforma volt, míg nem a két sensei meg nem állt. Mögöttük felsorakoztak a többiek, főhősünkkel záródva, aki ekkor vette ki a fülhallgatót a füléből. Az első mondta, amit meghallott, azonnal izgalommal töltötte el.

- Megérkeztünk – mondta Gai csendben.