16.fejezet Jake haragja

- Tsunade – fordult Jake a Hokage asszonyhoz. – Ez a lány itt a húgom. És a nyaklánc, amit a kezedben tartasz az övé. Tudom régen azt mondtam, hogy csak egy van a világon és az, az enyém, nos… Bizonyos okok miatt hazudtam ezt. És, ami pedig a fejpántot illeti… Azt jobb lenne inkább nem az utcán megbeszélni. – fejezte be. A hangneméből hamar ki lehetett találni, hogy régóta ismerik egymást, és viszonyuk barátságos.

A nőn látszott, hogy emészti a mondottakat. Végül megszólalt.

- Sosem hallottam volna, hogy van húgod! Még tőled sem.

- Igen erről is majd beszélni szeretnék veled. De ismételten nem az utcán. Jobb lenne, ha ezt a szegény lányt hazaengednénk, mi meg elvonulnánk… - ajánlotta fel Jake.

- Per pillanat kisebb nagyobb gondom is van! Nem könnyű hirtelen Hokagénak lenni! – sóhajtott egyet a nő. - Éppen a papírügyeket intézni indultam, szóval, amíg a hivatalba érek lesz időd elmagyarázni.

- Persze tégy csak úgy mintha nem hallottad volna, hogy nem az utcán akarok erről beszélni! – ennek ellenére Jake elindult a Hokage után. – Na mindegy! Otthon találkozunk húgi! – vetette még oda Leilának.

A lány egyedül maradt az utcán. A nyakláncát, és a fejpántját Tsunade elvitte, de jól tudta, hogy hamarosan újra a táskájában lesz, hála a bátyjának. Lassan összepakolta még, ami a földön volt, és már indult is hazafelé.

Jake volt az egyetlen ember, akit megbecsült, mindig örült, amikor a fiú hazalátogatott, kivéve most. Az oldala még mindig fájt, hála Harunak, és, ha megtudja a bátyja, hogy mi történt abból semmi jó nem fog kisülni. Így egy lehetőség maradt. Nem szólni neki. Ez azonban nem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik. Jake nagyon könnyen kiszúr mindent, és utána már nincs mese, akár erőszakkal is megtudja, hogy mi történt...

Leila hazaérve átbaktatott az előszobán és a konyhán, egyenesen a szobájába. A sarokba leszórta a cuccait, és ledőlt az ágyára. A legegyszerűbb taktikát választja. Azt mondja a bátyjának, hogy kimerült, és nem akar semmit sem csinálni, csak pihenni. És közben reménykedik.

Jake egy félórán belül haza is ért. Egyenesen a húga szobájába ment. Kopogás nélkül felrántotta az ajtót.

- Na tessék. Pár napra hagylak itt, és mire visszatérek magyarázkodnom kell miattad a Hokagénak. Szörnyű vagy! – nevetett fel. Persze nem gondolta komolyan. Az egyetlen dolog, amit az élete árán is megvédett volna, az a húga volt. Mindent megtett volna érte.

- Én nem mondanám, hogy PÁR napra hagytál magamra. Ha egy tini lányt egyedül hagysz, akkor vállald a következményeket!  - mosolygott Leila is. Még mindig az ágyában feküdt, lecsukott szemekkel.

- Úgy beszélsz magadról, mintha egy átlagos tini lennél. Pedig nem vagy az! Épp ezért merészelem azt mondani, hogy pattanj ki az ágyból, és irány edzeni! – lépett közelebb Leilához Jake. Most alaposan végig mérte, hogy mennyit változott a lány azalatt a „pár” nap alatt. Kicsivel magasabb lett, és a haja is megnőtt. Ennyi. Legalábbis kívülről.

- Most érkeztél, és máris úgy teszel, mint egy rabszolgahajcsár… És én vagyok a szörnyű? – próbálkozott a főhősünk.

- Hm.. Régen pedig mindig azt akartad, hogy eddzünk együtt. Csak nem megváltozott a véleményed? Már nem annyira fontos, hogy erős legyél? – csodálkozott Jake. Valami nem stimmel, ezt tudta jól. Még mielőtt Leila válaszolt volna, a fiú megfogta a paplan szélét, és szó szerint kirázta a lányt az ágyból. Hangos puffanással, és káromkodással ért földet.

- Mégis mit művelsz? – ült fel a földön és csak egy apró szemöldökráncigálás jelezte, hogy az oldalába belenyilallt a fájdalom. Tényleg csak egy icipici jel volt, mégis elég, hogy Jake felfigyeljen rá.

- Csak megpróbálom kideríteni, hogy mi történt veled – kerülte meg az ágyat a fiú. – Állj csak fel! – utasította. Leila engedelmeskedett, és szinte tökéletesen egyenesedett fel. A hangsúly azonban a szintén van. Jake egy lépést hátrált.

- Mégis mi történt az oldaladdal? – tette fel a kérdést.

- Tényleg minden serülésemről be kell számolnom? – gúnyolódott a lány.

- Nem csak azokról, amelyekről nem akarod, hogy tudjak!

- Akkor az összesről. Ezt te is nagyon jól tudod! Nem szeretek beszélni a sebeimről! Mert azok a … - a fiú közbe vágott.

- Gyengeség jelei… Tudom…tudom… Ellenben ez – és megint mielőtt Leila reagálhatott volna Jake felhúzta a pólóját. – Ellenben ez, egy olyan sérülés, amin nincs külső nyom. Tudod ki csinál ilyen sebet? Vagy mondjam inkább, hogy kik? Mégis mi történt közted és a Hyuugák között?

- Semmi érdekes – akarta annyiban hagyni a lány. Hirtelen érdekesnek találta a szoba másik felében lévő íróasztalát. Sőt bármi érdekesebb volt, mint a bátyja szeme. Jaket azonban nem lehetett megállítani. Ha valamit meg akart tudni, akkor azt megtudta. A húga álla alá nyúlt és rávette, nézzen a szemébe.

Jake a szemtechnikája segítségével könnyen beletudott látni mások elméjébe. Ez azonban csak bizonyos távolságon belül működött. Leila viszont ezen a távolságon belül volt. Bátyja pár pillanat múlva már tudta, hogy mi történt Haru és húga között az erdőben.

- Az a mocsok szemét – harapta le a mondat végét Jake. Megfordult és elindult kifelé.

- Várj! Mégis hova akarsz menni? – kiáltott utána a lány.

- Szerinted? Meglátogatom azt az állatot – és ez az, amit Leila el akart kerülni. A testvére dühét. Ha most jelenetet rendez a Hyuugák között, annak majd még megisszák a levét.

Főhősünk futva eredt a bátyja után.