Másnap Leila kipihenten ébredt fel.
A Nap már jócskán az égen járt. Levette haló ruháját, megmosakodott, majd
felvette azt a szörnyű kórházi ruhát. A csatában szerzett sebei már egyáltalán
nem fájtak, így arra gondolt, hogy hamarosan hazamegy. A kórlapján viszont még
az állt, hogy minimum két hétig bent kell még feküdnie….
Nem akart a négy fal között
maradni, így kiment sétálni az udvarra. Több beteggel is találkozott, de
különösebben nem foglalkozott velük. Leült a szokásos padjára, és onnan
figyelte a kórház életét. Mármint csak látszólag figyelte. Igazából a
gondolatai teljesen máshol jártak. Visszamentek a chunnin vizsgáig. Átgondolta
a történteket. Tudta jól, ha minden visszatér a kerékvágásba és találnak egy új
Hokagét, eredményt fognak hirdetni. És
azt is tudta, hogy ő nem fog átmenni. Legalábbis sejtette. Így lélekben
felkészült a következő vizsgára, amit egy fél év múlva tartanak. Mielőbb meg akarta szerezni a chunnin címet.
Végiggondolta a Hokage halálával
kapcsolatos dolgokat. Elég nehéz helyzetbe fog kerülni, ha találnak egy új
faluvezetőt. A Harmadiknak köszönhette, hogy Konohában nyugton és biztonságosan
élt. Igen, a Harmadiknak és nem a tanácsadóinak, akik ha tehették volna, be sem
engedik a lányt, a faluba. De a Hokage meghalt, míg a tanácsadók életben
maradtak…
Már előre látta, ahogy az Ötödiket,
bárki legyen is az, ellene fordítják…
Egy idő után megunt a múlton és a
jövőn gondolkozni. Sokkal inkább gyakorolt volna, vagy fejlesztette volna
magát, mintsem, hogy itt üljön ezen a kis padon és elmélkedjen. Így felállt és
felment a kórtermébe, ami viszont nem volt üres. Az ágyán Yamanaka Ino állt.
„ A franc! Azt hittem tegnap
sikerült úgy megsértenem, hogy többet ne akarjon velem beszélni…. Vagy azt
akarja, hogy bocsánatot kérjek? Mert azt várhatja…” – gondolta magában
főhősünk.
- Szia – köszönt rá Ino, és Leila
egyből tudta, hogy az előbbi megállapítás lesz helyes.
- Mit akarsz? – vette elő a
legmorcosabb hangját.
- Mondjuk, hogy egy kicsit légy
kedvesebb? – nevetett fel Ino. Majd elterpeszkedett az ágyon, mintha a sajátja
lenne, és így folytatta mondandóját – Bevallom tegnap elég mérges voltam rád,
de aztán rájöttem, hogy ez volt a célod. Mármint, hogy elijessz. De mondok én
neked valamit. Engem elég nehéz hátráltatásra kényszeríteni, ha meg akarok
valakit ismerni. Előbb halok meg, mint hagylak győzni!
- Győzni? Számodra ez csak egy
játék, melyben, ha megismersz, akkor győzöl vagy mi? Az élet nem így működik.
Hidd el vannak olyan emberek, akiket jobb, ha békén hagysz. A saját érdekedben.
Nem mindenki az, aminek tűnik – Leila itt le is akarta zárni a mondandóját, és
elküldeni a másik lányt, amikor Ino közbe vágott.
- De sokat meg lehet állapítani az
ember kinézetéből – főhősünket elkezdte érdekelni ez a beszélgetés. Kíváncsi
volt, hogy róla például mit lehet megállapítani, így ezt meg is kérdezte.
- Rólad? – húzta fel Ino a
szemöldökét. – Azt, hogy egy kiegyensúlyozott, félénk lány vagy. És próbálod
kifelé mutatni a kemény legényt, de belül nem ez a helyzet. Nincs igazam?
- Nincs – kacagott fel Leila. Ebből
csak a kiegyensúlyozott volt talán egy kicsit igaz. Hogy ő félénk? Na, ne
vicceljünk. És belül gyenge? Elég nevetséges felvetés. – Ha ahhoz, hogy befog, meg kéne öljelek, meg
is tenném – mosolyodott el Leila mintha ez a világ legtermészetesebb mondata
lenne – Még mindig félénknek tartasz?
- Ezek csak szavak melyek lógnak a
levegőben. Ha tényleg meg mernéd tenni, már halott lennék. De ehhez képest itt
fekszem az ágyadban teljes lelki nyugalomban.
- Chö… Élvezd ki a helyzetedet,
amíg csak tudod…
És ez így ment öt teljes napig Ino
minden nap megjelent és Leila idegeire ment. Főhősük sokszor elküldte haza és
melegebb éghajlatokra is, de a lány nem hallgatott ezekre és nem is
teljesítette őket. Az ötödik napon már nagyon elege volt. Mind a lányból, mind
az egész emberiségből. Rájött, hogy miért nincs szüksége barátokra. Csak a nyakán lógnának mindig…
Így fogta magát, és elindult haza.
A kórházból kisétálva egy szanitéc állította meg, aki nem mellesleg őt is
ápolta.
- Elnézést, de ön ugye khm… Leila? –
szólt utána. A lány megfordult és próbálta figyelmen kívül hagyni a köhögést. Sokszor
csinálták ezt, amikor kiejtették a nevét. Az embereknek furcsa, hogy nem
használ családnevet és egy köhögéssel próbálják ezt kompenzálni.
- Igen, én vagyok.
- Sajnálom, ebben az esetben nem
hagyhatja el még a kórházat – felelte a szanitéc.
- Miért is nem? – persze ez buta
kérdés volt. Leila jól tudta, hogy meg fogják állítani, éppen ezért felkészült
erre.
- Mert még egy hetet bent kell
maradnia, és utána mehet el csak saját felelősségre. Még a kórház felelőssége alá
tartozik – a szanitéc teljesen biztos volt a mondandójában. Nem egy kezdő orvos
volt.
- Pedig mindenkinek jobb lenne, ha
elmennék – kötötte az ebet a karóhoz. Mikor látta a szanitéc felhúzott
szemöldökét, folytatta. – A kórházban egyel, több hely lenne, és elláthatnák
azokat a sérüléseket is, melyek az enyémeknél súlyosabbak. Mivel jelen
pillanatban egy fejfájás is rosszabb, mint az én sebeim, elég sok ilyen eset
lehet. Főleg, hogy a falu támadható, mivel nincs vezetője. Minél hamarabb el
kell látni a sérülteket. Én meg csak foglalnám a helyet mások elől. Magának is
jobb lenne, mivel megszabadulna tőlem, és nekem is, mert hazamehetek – majd meg
sem várta, míg az orvos bármit is válaszol, sarkon fordult és elindult a
kijárat felé. Mivel nem szóltak utána tudta jól, hogy meggyőzte a szanitécet.
Boldogan nyitotta ki a háza ajtaját.
Egyenesen a szobájáig meg sem állt. Elővette a táskájából a fülesét és zenét
hallgatva az ágyára feküdt.
Míg szólt a zene próbált nem
gondolni semmire. Nem gondolni az elmúlt öt napra, Inora, a barát szó
jelentésére, és arra, hogy Nejit milyen régen látta.
* * *
Eto Eizan, Leila csoport vezetője
békésen ült a helyi teázóban és élvezte a tea lágy, kellemes ízét. Nem rég
találkozott Akihikoval, és Doivel, két geninjével. A srácok megígérték, hogy
legközelebb bejutnak a chunnin vizsga harmadik fordulójába, amit persze
mesterük mosolyogva fogadott. Most viszont már nincsenek itt, és nem kell
mosolyogni. Nem hitte volna, hogy a két tanítványából valaha is chunnin lesz. Épp
ezen elmélkedett, amikor valaki leült vele szembe.
- Rég beszélgettünk, barátom –
köszönt rá Hatake Kakasi a 7-es csoport vezetője.
- Ez így igaz. Nos halljam mit
szeretnél? – nem volt éppen illő a barát megnevezés Kakasi részéről. A két
ninja soha nem voltak barátok, inkább csak köszönő viszony volt közöttük.
- Csak egy kicsit beszélgetni
veled, és jobban megismerni téged, és a geninjeidet – nyomta meg az utolsó szót
– Eizan egyből átlátta miről is van szó.
- Nem tudok semmit Leiláról –
szögezte le. A vizsga után többen is érdeklődtek Leila iránt.
- Hogy érted azt, hogy semmit? Elvégre
a te tanítványod.
- Elég erős szó az, hogy tanítvány.
Szinte soha nem vesz részt a csoportos foglalkozásokon, edzéseken. Csak
küldetéseknél látom, és ez így is van rendjén. Ha azt kérnéd, hogy meséljek
neked a másik két geninemről, mindent el
tudnék mondani. Kik a barátaik, milyen a családjuk, talán még azt is, hogy mi
lenne a kutyájuk neve, ha lenne. De a lány más. Annyit tudok róla, hogy 11
éves, erős, és veszélyes.
- Miben nyilvánul meg, hogy
veszélyes? – Kakasi meg sem próbálta elrejteni az érdeklődését.
- Amikor először találkozott a
csoporttársaival, képes volt az egyiknek eltörni a kezét csak azért, mert
gyereknek szólította. És Kakasi, én S szintű szökött ninjákkal is harcoltam
már, de náluk sem éreztem azt a vérszomjat, mint ennél a lánynál. Egyszerűen
kiráz a hideg, ha rá gondolok. Csak annyit mondok, hogy kerüld el. Hidd el,
jobb lesz az úgy neked.
- Hát köszönöm a tanácsot, és, ha
megbocsátasz – majd felállt és elköszönt. Eizannal nem ment valami sokra. Azt
gondolta, hogy legalább a mestere tud valamit Leiláról. A lányról, akiről
semmilyen dokumentumot nem talált. Pedig elég sokat keresett. Egyedül a Hokage
papírjai között nem kutakodott. De legrosszabb esetben azt is meg fogja tenni,
ha az kell, ahhoz, hogy kiderítse, ki is ez a lány. Egyenlőre csak annyit
tudott róla, hogy 11 éves, Konohai, de csak egy éve költözött ide, és, hogy
veszélyes. Az emberek nem nagyon ismerik. Szeret mindenki elől elzárkózni, és
egy olyan vérörökséggel van megáldva, amiről csak legendák vannak. A Shini
szemtechnika… Régen elvileg létezett egy klán, melynek neve Uhil volt.. Sőt nem is
olyan régén. Hat éve. De olyan erősek és pusztítók voltak, hogy ma már csak
mindenki legendának gondolja a létezésüket. És mivel ma már nem élnek a
közhiedelemben elterjedt, hogy soha nem is léteztek. Még azok is ezt gondolják,
akik amúgy éltek már, amikor a klánt lemészárolták.
Kakasi persze mindig is tudta, hogy
valaha éltek Shini szemmel rendelkező emberek, de ő úgy gondolta, hogy mindenki
meghalt, abból a klánból.
Ha a lány mégis egy Uhil az felettébb
nagy veszélyt jelent. A klán híres volt a vérontásaikról, kínzásaikról, és,
hogy ezeket élvezték is.
A csapavezető eldöntötte, hogy többet
megtud Leiláról, ha törik, ha szakad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése